The last one...

Az ablak mellett ülök, nézem a felhőket és valahol két hónappal ezelőtt járnak a gondolataim, amikor izgatottan, de kicsit félelemmel telve ültem ugyanígy a gépen és elképzelésem sem volt, mi vár rám. Most már tudom, hogy megérte ez a két hónap. És nem csak azért, mert Kanada gyönyörű, hiszen nagyon sok szép hely van még a világon. Hanem azért, mert olyan embereket ismertem meg, akik örökre a barátaim maradnak, akikhez bármikor visszajöhetek, akik egy ismeretlen lányt befogadtak maguk közé.

Hálás vagyok mindenkinek, akit megismertem Kanadában. A laborban olyan fantasztikus csapatba kerültem, aminek öröm volt a része lenni, ahol nem a versengésen volt a hangsúly, hanem egymás segítésén, a közös gondolkodáson. Ahol a munka közötti kis szünetekben csak egyszerű emberek voltunk mindannyian és szó sem esett a munkáról, ahol mindenki elismerte a másikat. Azt hiszem, ilyen munkára vágyom.

Az utolsó héten még Deb elvitt a 80 éves autójukkal egy körre, még ebédeltünk egyet közösen Ildikóékkal, játszottunk egy kicsit az új tömegspektrométerrel, megnéztem az egyetem synchtrotronját, összepakoltam az asztalomon és elbúcsúztam a többiektől. Nehéz volt, amikor eljött a búcsúzás ideje, mert jó volt együtt dolgozni velük.

Az utolsó két estét Changékkal töltöttem, főztünk, beszélgettünk, filmeztünk, buliztunk. Fantasztikusan éreztem magam és jó volt érezni, hogy tényleg szeretnek engem. Utolsó este Butchangnál gyűltünk össze, zenét hallgattunk, közösen énekeltünk és táncoltunk. Sosem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor nagyjából hat néger sráccal és Changgal énekeltük az Alantát (ez egy nigériai szám) és táncoltunk rá, majd egy másik srác, akit aznap este ismertem meg és aki szintén nigériai, kikerekedett szemmel jött oda hozzám, hogy honnan ismerem ezt a számot és honnan tudom, hogyan kell az alantát táncolni, mert ezt a számot még ő sem ismeri. Azt hiszem ez mond valamit, hogy mennyire befogadtak maguk közé:)
Nagyjából hajnali háromra értünk haza, mindenki fáradt volt, mégis egy páran úgy döntöttek, hogy másnap reggel kijönnek velünk a repülőtérre, mert szeretnének elbúcsúzni. Azt hiszem a többit már mindenki tudja. A búcsúzkodás nehéz, de remélem jövöre újra találkozom velük.

Néhány könnycsepp gyűlekezik a szemem sarkában, lassan elhagyom Kanada légterét...

Hagrids Horrible Dragon Eggs

Tegnap munka után elmentünk páran fagyizni a Homestead-be. Itt mindenféle a legkevésbé sem szokványos fagyit ki lehet próbálni, mint például wasabisat, avokádósat, sütőtököset, söröset stb. Én a Hagrid Horrible Dragon Eggs nevű fagyit kóstoltam meg, mert a neve alapján kihagyhatatlannak tűnt:D Mindenesetre elég szuper ki hely:)

Utána sétáltunk egy kicsit az egyik hídon, meg fényképezkedtünk. Vacsi és úszás után pedig elmentünk koktélozni az earls-be. Nagyon hangulatos kis hely, olyan igazi modern bár hangulata van, még az étel és itallapnak is olyan stílusa van, hogy legszívesebben elhoztam volna őket dekorációnak otthonra:) Szóval egy igazán stílusos, elegáns hely:)

Ma egész nap a posteremen dolgoztam, ha minden igaz holnap ki is nyomtatják. Vicces lesz vele hazamenni a repülőn:D Ebédkor pedig elmentünk Debbel a Louis-ba, ami az egyetemi bár-söröző-étterem, de kellemes hely, otthonra is kellene egy ilyen:)

Még 4 és fél nap és megyek haza, de addig még lesz egy pókerparty, egy állatkertezés, egy autókázás Debbel, egy egyetemi látványosság megnézés, egy közös svédasztalos ebéd a laborral, egy utolsó közös úszás, egy utolsó labmeeting, egy raftingozás a folyón (ez még nem biztos mondjuk) és egy hatalmas Going away party, amit ma kezdtek el szervezni a többiek:)

P.A.N.P. - Waskasiu

Nos, az utolsó igazán teljes hétvégémet A Prince Albert National Parkban töltöttem, Waskasiuban. Amikor átléptük a nemzeti park határát, kaptunk mindenféle prospektust, térképet és egy kis füzetet: WARNING - You are in Black Bear Country! Szépen el is olvastam mindent, mit kell tenni, ha medvével találkozunk stb. Jót szórakoztunk a bear-spray-n, mert ugye a sprayt csak akkor tudod használni, ha a medve közel van, vagyis egyetlen megoldás van: Medve, légyszi gyere közelebb, hogy lefújhassalak, igen még egy picit közelebb, na még egy kicsit...:D Ja és a tájékoztató füzetben azt írták, tartsunk 100 m-t a medvéktől, szóval kérdés, hogy akkor mi értelme van a medve spraynek, mert hogy az ember ijedtében nem fogja tudni előhalászni a zsebéből az is biztos:)

Első nap szétnéztünk a városkában, ami elég hangulatos, csendes és van saját homokos tópartja. Utána megvacsiztunk, majd megpróbáltunk megkeresni egy helyet, ahol sokszor lehet látni északi fényt. Azonban mivel nem tudtuk, pontosan merre van, elég sokfelé elbóklásztunk, ami meghozta eredményét, az egyik elhagyatott kis úton egyszer csak egy medve szaladt át előttünk az úton! Egy igazi, élő fekete medve!!!:) Mondanom sem kell, hogy legalább 5 perces intenzív exsztázisban voltunk, egyikünk sem látott még medvét élőben:) Persze miután kicsi magunkhoz tértünk, eluralkodott rajtunk egy kis félelem, mert eddig a medve-téma amolyan messzi dolognak tűnt, hogy persze, vannak itt medvék, de biztos csak jó mélyen az erdőben és rá kellett jönnünk, hogy minden esélyünk megvan rá, hogy akár túrázás közben is találkozzunk eggyel. Úgyhogy letettünk arról, hogy valahol a szabadban aludjunk, inkább a 4 csillagos toyota corolla és a hálózsák kombinációja mellett döntöttünk.

Másnap mitán megreggeliztünk a reggeli napsütésben, elmentünk a Hanging Heart Lakes-hez és béreltünk egy kajakot. Gyönyörű tó volt, amolyan igazi érintetlen típus, ami nincsen körbeépítve házakkal, csak a természet. Amikor megálltunk kicsit pihenni, az az igazi csen dolvt, amikor csak a bogarak zümmögése, a víz csobogása, a farkas távoli ordítása hallatszik, vagyis csodálatos:)
Sajnos pár óra után vissza kellett fordulnunk, mert közeledett a vihar. Miután visszaértünk még nézelődtünk egy kicsit, ettünk egy fagyit és kénytelenek voltunk elindulni haza, mert elkezdett szakadni az eső.

Mindenesetre ez is egy szuper hétvége volt:)
Viszont furcsa arra gondolni, hogy egy hét múlva ilyenkor már majdnem otthon leszek. Még sok dolgom lesz a héten azt hiszem:)

Bögölycsípés, tériszony, karaoke-party

Múlt héten pénteken Ildikóval és Debbel elmentünk a homokdűnékhez, ugyanis bármennyire is hihetetlen, Kanadában homokdűnék is vannak:)
Persze amikor elindultunk, elkezdett szakadni az eső, mert miért is ne, de szerencsére viszonylag hamar elállt. Útközben megálltunk a Diefenbaker víztározónál, egy borsóültetvénynél, amit jól meg is dézsmáltunk és még itt-ott, szedni mindenféle növényt, úgyhogy egy egész botanikuskert volt a kocsiban, mire visszaértünk. Sem térképet, sem gps-t nem vittünk magunkkal, de egészen jól megvoltunk nélkülünk, viszont úgy gondoltuk, nem árt mégiscsak venni egy térképet, ki tudja mikor lesz rá szükségünk. Az eredménye az lett a dolognak, hogy a térkép megvásárlása után kb. 10 perccel sikeresen eltévedtünk:D Mondjuk szerencsére kellemes eltévedés volt, mert a folyópartra jutottunk le, egy nagyon kellemes, csendes helyre. Találtam hatalmas kagylót a parton, ami gyönyörűen csillog belül, csak ki kell majd takarítanom, és ettünk 1 dolláros fagyit (200 ft), ami háromszor vagy négyszer akkora volt, mint otthon egy gombóc:)
Folytatva az utunkat, átkeltünk a folyón egy kis kompon, ahol a komposbácsi nagyon beszédes volt, gondolom unatkozik szegény egész nap. Majd nemsokára megérkeztünk a homokdűnékhez. Sajnos az évek során egy párat már benőtt mindenféle növény, de azért még maradt egy-kettő teljesen épen:) Az egyik domb tetején egy szőnyegporoló-szerű állványra régi, lyukas cowboycsizmákat akasztottak fel, ami elég jól nézett ki. Sétáltunk egy kicsit erre-arra, levettük a cipőnket a homokon, fényképezgettünk, úgyhogy jó volt, csak sajnos nagyon sok volt a bögöly. Az egyik megcsípte a szemhéjamat, a másik a fülemet, a harmadik pedig a vállamat, mondhatom kellemes élmény volt. Sebaj, a lényeg, hogy nem dagadtak fel és a viszketés is elviselhető volt.
Ezután elindultunk visszafelé Saskatoonba, de a néhány eltévedésünknek köszönhetően délután 5 helyett, 7-re értünk vissza. Utána még gyorsan összepakoltam, és 3/4 8-kor már úton voltunk Changgal Calgaryba.

Calgaryba az út, ha az ember betartja a sebességhatárt - amit egyébként képtelenség, mert túl erős idegzet kell ahhoz, hogy az ember százzal cammogja végig az utat -, akkor kb. 7 óra (megállás nélkül). Szerencsére mi este mentünk és nem volt forgalom és rendőrérzékelő radarunk is volt, így fél 3ra már Marknál voltunk. Persze így a szombatunk egy jelentős része az alvásra ment el, utána elmentünk egy kicsit vásárolgatni, este pedig beültünk egy hangulatos pubba sörözni, beszélgetni.

Vasárnap úgy döntöttünk, hogy egy kicsit körülnézünk Calgaryban. A belváros kicsit a filmbeli New Yorkra emlékeztet, bár biztos vagyok benne, hogy ez ahhoz képest semmi. Mindenesetre új érzés volt sok felhőkarcoló között sétálni, kicsit olyan volt, mintha körül lennék zárva. De azért szép volt, ahogy a teljes üvegfelületeken megcsillant a fény:)
Egy kis keresgélés után rábukkantunk a Calgary Towerre, ahonnan nagyon jó kilátás nyílik a várossa és még a Sziklás-hegységet is lehet látni, főleg, ha tiszta az idő. Alapvetően egy zárt kilátó része van, de egy helyen a padló üveggel fedett, így 192 m magasról közvetlenül nézhetünk a lábunk alá. Elég félelmetes volt, először alig merem rálépni, de utána a fiúk rávettek, hogy próbáljak meg rálépni, majd rájöttünk, hogyha ráfekszünk az üvegre, akkor lehet 'repülő' fotót csinálni, úgyhogy végül egészen megbarátkoztam a magassággal:)
Amikor befejeztünk a városnézést, megpróbáltunk visszajutni az autónkhoz, ami nem is tűnt annyira egyszerű feladatnak: először be kellett jutni a parkolóházba, majd megtalálni az autót, majd megtalálni a kijáratot végül pedig megtalálni a cetlit, amivel kijutunk. Mindegyik feladat nagyjából tízszer annyi időt vett igénybe, mint amennyit valójában igényelne, szóval jó móka volt:)
Este Leilaval, Jamessel és Mark lakótársaival elmentünk egy karaoke-bárba, ahol lehetett külön szobát foglalni, így nem kellett sok ismeretlen előtt égetni magunkat, viszont így remek volt a hangulat. Rendeltünk 5 literes söroszlopot és kifulladásig énekeltünk. Persze az örök klasszikusok sem maradtak ki, mint pl. az I'm a barbie girl, csak hogy egyet említsek a sok közül:D

A hétfői napot Banffban töltöttük, ami nagyjából egy órára van Calgarytól es gyönyörű hely. Kicsit olyan, mint Jasper, de valahogy mégis más. Nekem mondjuk Jasper jobban tetszett, Banff egy kicsit zsúfoltabb, de Banff városa nagyon hangulatos, kis síelő-falura emlékeztet:) Mivel nem volt túl jó az idő, nagyrészt autókáztunk és néztük a tájat. Elmentünk Lake Louise-ba is, ami tényleg szép, mint ahogy mindenki mondta. A tókülönleges kék és a partján közvetlenül magas hegyek vannak, mindenféle átmenet nélkül. El akartunk menni kenuzni is, de mire eldöntöttük, hogy megyünk elkezdett esni az eső és már indulni is kellett haza.
Namost a probléma itt kezdődött, ugyanis azt elfelejtettük, hogy mivel hosszú hétvége volt, mindenki ekkor indult vissza, így az egy órás út, legalább 3 órás lett vagy több. Mindenesetre jó későn értünk vissza Calgaryba, letettük Markot a lakásánál, magunkhoz vettünk egy kis kaját és elindultunk visszafelé. Persze nyilván este kellett egy tehervonatnak is nagyjából 25 percig cammognia, hogy véletlenül se érhessünk haza emberi időben. Végülis hajnali 4-re sikerült visszakeverednünk Saskatoonba:)
Azt hiszem ez a hétvége is nagyon jól sikerült és mindig emlékezetes marad:)

A héten a munkában nem volt túl sok tennivaló, bár csináltam egy kis tömegspektrometriát, ami egész jól ment, de ezen kívül csak a posteremen dolgozok, ami mondjuk éppen elég:)

Ma este moziba mentünk a többiekkel megnézni az Inceptiont, utána pedig jó kis pókerpartyt rendeztünk Changnál:)

Fárasztó, de izgalmas munkanapok:)

A hét munka szempontjából kicsit sem volt pihentető, ellenben annál inkább érdekes. Rákos sejteken csináltam transzfekciót, ami nem kis munka, főleg, ha az ember most csinál ilyet életében először. Így volt amelyik nap 3/4 6ig maradtam a 4 óra helyett és már csak egyedül én voltam a laborban, de jó érzés volt. Én kapcsoltam ki az összes gépet, én oltottam le az összes lámpát és én kulcsoltam be az ajtót. Ez nem tűnik különlegesnek, de nekem jó érzés volt:)

Az az igazság, hogy azért is jó itt dolgozni többek között, mert mindenki tudja, hogy ez nem olyan munka, hogy az ember bemegy 9:00kor és eljön 16:00kor közben pedig folyamatosan dolgozni kell. Itt vannak napok, amikor kevesebb munka van, ilyenkor hosszabb ebédszünet is belefér, nem kell pontosan érkezni reggel és hamarabb el lehet menni. Viszont vannak napok, amikor tényleg sok a munka és ilyenkor előfordul, hogy hamarabb kell bemenni és tovább maradni. És az egészben az a jó, hogy a 'főnökök' nem állnak fölötted, hogy egyes napokon miért dolgozol kevesebbet, sőt, ők mondják, hogy ma pihenj többet, mert nincs sok munka és előfordul, hogy eljönnek veled ebédelni, a húzósabb napokon viszont nekünk sincs egy szavunk sem és szívesen bejövünk hamarabb és maradunk tovább és ez így normális azt hiszem:)

Egyébként a délutánok is jól teltek a héten, voltam úszni, főztem, ma ettem rákot, gyakoroltam longboardozni, voltam country barban rendes cowboyokkal és country tánccal meg minden:)

Kaptam Changtól és Volleytól egy plüss huskiet:) Az egyetem sportcsapatainak a huskie a jelük és méregzöld a színük, ennek megfelelően a kis huskiemnak zöld kapucnis pulóvere van vagy más néven bunnyhug-ja. Ezt a szót egyébként csak Saskatchewanban ismerik:) Ja és a huskiem pulóverén van egy bunnyhug felirat magyarázattal együtt, a hátulján pedig egy University of Saskatchewan felirat:)

Holnap, vagyis ma, csak addig még alszom is egy kicsit Ildikóval és Debbel megyek majd kirándulni a homokdűnékhez és amint visszaértem indulunk Changgal Calgaryba Leilahoz és Márkhoz. Szerencsére a hétfő munkaszünet, mert Saskatchewan Day lesz, úgyhogy jó kis hosszú hétvégém lesz (megint).

Amazing Jasper

Az elmúlt több, mint egy hétben eléggé összesűrűsödtek a programjaim. Múlt héten szerdán Ildikóval és Andival elmentünk Edmontonba, ez Saskatoontól nagyjából 6 órára van autóval, Alberta tartomány fővárosa. Előtte még elmentünk a Taste of Saskatchewan nevezetű rendezvényre, ami nem kicsit hatalmas ötlet. Ilyenkor az egyik parkba a folyóparton kiköltözik rengeteg étterem, te vehetsz jegyeket és ezekért kapsz különböző ételeket, mindegyikből csak egy kicsit és így rengeteg fajtát kipróbálhatsz. Így történt, hogy ettem sushit, sült bordát, csípős csirkeszárnyakat, édes sültburgonyát, lazacszendvicset, rákot, citromos tortát és krémsajttal-saskatchewan berryvel töltött palacsintát és még sok mást:) Ja és mindeközben különböző koncertek van, szóval elég jó kis rendezvény:) Nade visszatérve az útra, odafelé Lloydminsterben le is fényképeztük magunkat a nem túl impozáns piros oszlopok előtt, ami a két tartomány határát jelenti.

Persze nem ok nélkül mentünk Edmontonba; Andi csapattársainak volt itt horse showja, úgyhogy félig meddig azt mentünk megnézni, ami egyébként érdekes volt, hiszen még sosem voltam ilyenen, a lovak pedig gyönyörűek voltak:) Segítettem is néha egy kicsit, amiben tudtam, bár sajnos nem értek a lovakhoz. Egyébként iszonyú meleg volt, a többiek rákvörösre égtek, nekem csak a napszemüvegem helye világított este az arcomon, mondanom sem kell, hogy jót nevettem magamon, amikor a tükörbe néztem:D

Azonban ami a legjobb volt ebben az öt napos kirándulásban, az Jasper. Ez Kanada egyik leghíresebb nemzeti parkja, Edmontontól 4 órára van, de mint tudjuk Kanadában 4 óra utazás nem utazás, úgyhogy mi úgymond csak éppen elugrottunk Jasperbe:)
A 4 óra alatt szépen látszott a középsuliban megtanult átmenet: puszta, majd néhány fa egy-két huplival, majd nagyobb hupli sok fával, erdő, és végül a Sziklás-hegység. Gyönyörű szép volt, amikor megpillantottuk a távolban az első hegycsúcsokat és ahogy közeledtünk, csak egyre szebb és szebb lett. Persze minden kanyarban, minden érdekes virágnál megálltunk út közben, így kicsit több időbe telt odaérni, de megérte. Ja és végre láttam prérililiomot, ami Saskatchewan tartomány virága és szigorúan védett növény. A nemzeti parkba egyébként nem lehet csak úgy bemenni autóval, ha meg akarsz állni, vagy túrázni, akkor belépőt kell venned, ami szerintem nagyon jó dolog, így talán kevésbé teszik tönkre a természet csodáit.

Még talán 2-3 km-t sem tettünk meg a nemzeti parkon belül, amikor az út szélén békésen bóklászó kecskecsapatra akadtunk. Bolyhos szőrű kicsik és nagyok egyaránt és egyáltalán nem zavartatták magukat, amikor az emberek kiugrottak az autójukból és elkezdték őket fotózni. Valószínűleg már hozzászoktak. Ugyanúgy, ahogy a rénszarvasok is. Amint megláttuk őket, fék, ugrás ki a kocsiból és máris készültek a jobbnál jobb rénszarvasos képek. Először csak távolról fotóztam őket, mint mindenki, majd mivel békésnek tűntek, közelebb merészkedtem és nagyjából 2 m távolságból csináltam róluk képet, ők pedig készségesen pózoltak, aminek az eredménye ez lett:

Az egyik helyen, ahol megálltunk mókust is fotóztam , amint éppen tankönyvbeillően rágcsálja a tobozt. Szóval az állatok itt elég barátságosak, csak azt sajnáltam, hogy medvét nem láttam, de ami késik, az nem múlik:) Ja egyébként vicces volt, amikor később szereztünk térképet és megpillantottam a sarkában: kérjük a medvéktől legalább 100m, a rénszarvasoktól pedig legalább 30m távolságot tartson:D

Nos, mivel tudtunk, hogy nincs sok időnk, ezért elmentünk az információs központba, hogy kérjünk egy térképet és egy kis útbaigazítást, mit tudunk egy nap alatt megnézni. Ennek köszönhetően az első megállónk Mount Edith Cavellben, egy gleccser lábánál volt, ahol a fekete sziklát a jég fehérre csíkozza, amin megcsillan a napfény, a háttérben pedig a tiszta kék ég:) Szóval gyönyörű:)

A másodszorra az Athabasca Fallsnál álltunk meg. Ezt már az útikönyvből kinéztem, ez Jasper legnagyobb és talán legszebb vízesése. Mindenesetre, ha nem is az, engem akkor is lenyűgözött:) Érdekes, hogy a nemzeti parkon belül a folyók és tavak egy része nem a hagyományos sötétkék, vagy sötét türkiz, hanem egészen világos, fehérrel kevert türkizkék, szóval elég különleges. Ennél már csak az a különlegesebb, ha a vízesés is ilyen színű és nekem ehhez volt itt szerencsém. Gyönyörű látvány, ahogy a békésen csordogáló folyó hirtelen egy egészen keskeny kanyonba omlik le, aminek a falát különböző különleges mintákra formálja: hol teknőszerűen, hol rétegesen. Lesétáltunk egészen az aljáig, ahol már lecsendesedik a víz és persze ez a hely is tartogatott valami nem mindennapit: különböző méretű kocka alakú kövekkel volt terítve a part, de tényleg olyan volt, mintha emberi kéz formálta volna, pedig nem:)

Az utolsó megállónk egy félelmetes és kicsit vadregényes helyen volt, a Maligne Canyonban. Kiszálltunk a kocsiból, közelebb sétáltunk és egyből szemben találtuk magunkat az első kihívással egy híd és az alatta lévő feneketlen szakadék személyében. A történethez azt a kicsit sem elhanyagolható tényt is hozzá kell tennem, hogy mindkettőnknek tériszonya van, így tényleg nem kis kihívás volt benne:) Viszont emellett tényleg csodálatos hely, egy egészen keskeny kanyon, legalábbis egy ideig, nagyon szép formákat vájt itt is a víz, helyenként kis vízesések vannak, az egyiknél szivárványt is láttam, helyenként pedig annyira mélyen folyik a folyó, hogy nem is látni, csak a nagy sötétséget, amit mohák nőnek be és amibe öreg fák dőltek bele, szóval eléggé filmbe illő:)

Igazság szerint ezeket nem lehet szavakkal igazán jól visszaadni és még a fényképek sem olyanok, mint élőben, viszont azt hiszem ez egy olyan hely, ahova az embernek el kell mennie egyszer az életében, ha teheti, én biztosan vissza fogok menni egyszer!:)

Edmontonban még elmentünk a híres West Edmonton Mallba. A cél nem kifejezetten a vásárlás volt, persze azt sem hagytuk ki, viszont ez maga is egy látványosság. Akkora bevásárlóközpontról van szó, hogy van benne vidámpark, jégpálya (ami télen-nyáron működik), tengert utánzó medence és csúszdás élményfürdő. Igen, mindez egy plázában. Eléggé megdöbbentő volt mindenesetre.
Utána még megnéztük Edmonton belvárosát is az egy-két felhőkarcolóval, bár ezek csak 30-40 emelet magasak ránézésre, de azért jó volt ezt is látni.

Összességében nagyon jó volt ez a pár nap, bár nagyon elfáradtam, de tényleg megérte. És lesz saját rendszámtáblám, mert Andi nekem adja az egyiket az autójáról!!!:) Majd, ha már itt lesz, csinálok róla képet és mesélek többet az itteni rendszámtáblákról, mert nem éppen átlagosak:)

Ők is csak emberek

Nemrég értem haza Ildikó gulyáspartyjáról, ahova meghívta az egész labort feleségekkel, barátnőkkel, barátokkal, gyerekekkel, úgyhogy egészen sokan voltunk, szerintem az elején nagyjából 20-an. Waleed is elhozta a 10 napos kisfiát, aki egy igazi tündér, nem sírt, hanem békésen aludt mellettünk:)

Jó kis este volt, ettünk gulyást, paprikáscsirkét, fagyit málnával és söröztünk:) Söröztünk Ildikóval és hatalmasakat nevettünk. Gyakorlatilag mindenről beszéltünk az időjárástól kezdve, az autókon, a vicces történeteken, a tv-sorozatokon keresztül a koncertekig. Viszont gyakorlatilag szó sem esett a laborról vagy a kutatásról. Az egyetem is csak olyan összefüggésben került elő, hogy melyik órákat utáltunk, melyik tanár vicces melyik nem, de semmi egyéb. És ez annyira jó volt! Jó volt látni, hogy olyan emberek, akik minden nap együtt dolgoznak, akiknek a legtöbb közös pont a kutatás, akik mindannyian szeretik a munkájukat, el tudnak úgy tölteni hosszú órákat, hogy ez a téma elő sem kerül, mégis mindenki jól érzi magát és barátian közvetlen a hangulat:)
Nagyon jó ez a társaság, szeretek velük lenni:)

Najó, egyszer mégis előkerült egy kicsit a labor, amikor arról volt szó, hogy majd visszajövök nyáron, meg diploma után:) Jó kis beszélgetés kerekedett ebből is, mert Ildikó kifejtette, hogy azért nem szeretné, ha a tömegspektrometria nagyon elcsábítana (ő a sejt oldalt koordinálja), nehogy aztán azt vegye észre, hogy amikor visszajövök, Anasnál végzem majd a PhD-met. Erre mondta Deb, hogy majd lesz egy kis tömegspektrometria is és egy kis formulálás is, mire Ildikó helyesbített: lesz egy kis formulálás és majd utána egy kis tömegspektrometria, de csak kicsi:D
Délelőtt is mondták, hogy mielőtt haza kellene mennem, majd belakatolnak valahova, hogy ne tudjak elmenni és McDonald is megjegyezte, hogy nagyon jó lenne, ha visszajönnék:)
Jó érzés, hogy tényleg visszavárnak:) Tudom, hogy erről már írtam párszor, de ami jó, az jó:)

Alapvetően egy kicsit ijesztő, hogy amikor hazamegyek és kipihenem magam, el kell kezdenem gondolkozni, hogyan tovább. És nem arról, hogy hogyan fogom túlélni a következő vizsgaidőszakot, hogy mit kellene főzni vacsorára vagy hogy mikor kell legközelebb bérletet vennem, hanem jóval távolabbi dolgokról. Arról hogy mit szeretnék később csinálni.

Mindenesetre egyenlőre még csak az élménygyűjtési fázisban vagyok és azt hiszem ez elég jól megy, egy rossz szavam sem lehet:)

Elvarázsolt a préri

Hol is kezdjem. Szóval pénteken munkában sok dolgom nem volt, ellenben néztem, ahogy Deb mesterségesen tenyésztett bőrrel foglalkozik, ami nem kicsit volt érdekes:) Délután megint röpiztem, most még jobb volt a társaság, a csapatom is jó volt, mármint ami a társaságot illeti, mert egyébként annyira jók voltunk, hogy az összes meccsen kikaptunk:D
Este pedig elmentem Matt szülinapi bulijára a Whisky Jacks-be. Nagyon örült nekem, mert egyedül én mentem el a laborból:) Gyorsan meg is hívtuk egymást egy-egy italra, meg táncoltunk is egy tipikus észak-amerikai régi ugrálós táncra, amire persze nyilván fogalmunk sem volt, hogy kell táncolni, de talán éppen ezért volt vicces:)
Másnap elmentem egy kicsit biciklizni a többiekkel, majd bevásároltunk és kimentünk az egyetem oldalába a folyópartra barbequezni:) Öten voltunk plusz Abu, a kutya:) Mindezt naplementében, úgyhogy nagyon szép volt, a társaság is jó volt, jól éreztem magam. Este még elnéztünk egy beachpartyba, de az nagyjából annyira volt jó, hogy kb. másfél óra után úgy döntöttünk, többet érünk egy jó kis alvással:D


A mai napom pedig egyszerűen szuper volt. Ildikóval elmentünk a Wanuskewin Heritage Park-ba, ami az indiánok életét mutatja be. A központi épületben ettünk bölényburgert: kicsit szokatlan volt az íze, de egyébként jó volt:) Aztán megnéztünk egy kisfilmet, meg egy kiállítást, utána pedig elindultunk sétálni. Van egy csomó kis ösvény, ahol körbe lehet járni a területet. Bölényugratók, kanyargó patak, apró virágok, hullámzó préri:) Most jöttem rá, hogy a síkság is lehet gyönyörű, sőt! Ez elmondhatatlanul szép volt!:) Hihetetlen volt, ahogy minden mozgott körülöttem, hullámzott az egész és talán valamit éreztem abból, amiről az indiánok beszéltek. Nagyon különleges érzés volt, egészen magával ragadott:) Ezt egyetlen kép sem adja vissza, át kell élni egyszer!


A séta után indián táncbemutatót néztünk, majd én is megtanultam belőle valamennyit. Ez ilyen hoop-dance volt, namost a 6 éves kisindián 9 karikával táncolt, a 9 éves 13mal, a legidősebb pedig 30cal, nekem az 5tel is meggyúlt a bajom:D De megtanultam a kígyó, a sas és a Föld Anya formációt:) Mindenesetre jó érzés volt egy kicsit ebbe is bepillantani:)


Délután még elmentünk Changgal biciklizni a folyópartra és most végre sikerült lefotóznom a pelikánokat is:)

Úgyhogy mostmár nagyon fáradt vagyok, de megérte ez a nap is a fáradtságot:)

Múzeum az egész egyetem

Lehet, hogy már említettem korábban, hogy az egyetemen a Geology and Biology Building a kedvencem. Amikor az ember belép az ajtón gyakorlatilag egy kisebb méretű természettudományi múzeumban találja magát. A tér be van ültetve különböző növényekkel, vannak hatalmas plafonig érő fák, falra felfutó rózsaszín virágú valamik és minden más. Rengeteg dinoszaurusz és egyéb ősrégi állat csontváza van kiállítva, ezen kívül vannak még madarak, kígyók, halak, kis csobogó, tó vagyis egyszerűen zseniális:) Egy ilyen helyen ki ne szeretne mindenáron geológus/biológus lenni:)

Munka után mentem át, körülbelül fél órát bóklásztam, megnéztem mindent és eközben csináltam x fotót. Azt hiszem ez fejezi ki leginkább, hogy mennyire tetszik ez a hely:)

Íme egy kis ízelítő:

Ez csak jó hét lehet

A hétfőm egészen jól kezdődött, reggel megbeszélésünk volt és McDonald tartott egy kisebb powerpoint bemutatót. Mindehhez kaptunk forrócsokit és fánkot, hogy véletlenül se érezzük magunkat rosszul. Szerintem ez egy nagyon kedves gesztus volt:) Egyébként nem történt semmi extra a munkában, viszont annál jobb volt a délután!

Átmentem a koliba, ahol a többiekkel vacsit főztünk, illetve ők főzték, már amennyire főzésnek lehetett azt nevezni:) Mindenesetre nagyon finom volt, csináltunk spenótos-epres salátát (aki tud még szerezni epret, mindenképpen kóstolja meg, mert nagyon finom! lehet hozzá tenni mandulát is.), olajos-ecetes szószt, amibe a belül puha kívül ropogós kenyeret mártogattuk és mindehhez grillcsirkét ettünk:)

Ezután még egy kicsit megpihentünk, mert tele hassal nem lehet úszni. Az eredménye az lett, hogy Volleyék elkezdtek énekelni több szólamban. Persze nem tudom, hogy ez tudatos volt, vagy a véletlen műve, de tény, hogy nem kaptam levegőt a nevetéstől:D
Induláskor Csicsin (közel sem biztos, hogy így kell leírni a nevét) is csatlakozott hozzánk, aki egész úton a kék úszószemüvegében nézte a tájat, merthogy milyen menő kék színű így minden:) Mondanom sem kell, hogy a jókedv csak fokozódott! Úszás után még megnéztünk egy filmet és ezzel véget is ért a hétfő.

Másnap végig a tömegspektrométerrel dolgoztam. Ebéd előtt még főleg eddigi méréseket ismételtem, majd ebéd után jött a lényeg. Azt hiszem, hogy mostmár tényleg tudom, milyen az, hogy kutatás. Kívülről nem tűnik izgalmasnak. Két lány ül egy számítógép előtt, mellettük egy hatalmas gép, ami ráadásul zúg is, a képernyőn összevissza vonalak, előttük füzet, toll, számológép és az unalmasnak tűnő környezet ellenére mindketten izgatottan ülnek, az ujjukat keresztbe teszik és várnak, várnak, várnak. A percek nagyon lassan telnek, majd a képernyőn megjelenik jópár vonal és a két lány egymásra néz, tapsol és mérhetetlenül boldog:) És mindezt pár vonal miatt.
Szóval igen, tegnap elég jó eredményeket sikerült elérnünk, úgyhogy jöhet a következő lépcsőfok. Tényleg nagyon örültem ennek, mert volt benne munkák, nem is kevés és jó volt látni, amikor feljött Ildikó és Annas, hogy ők is mennyire örültek:)

A kedvemet az sem tudta elrontani, hogy hazafelé be kellett iktatnom egy kis bicikliszerelést is, ugyanis a fékem szétesett...:)

Délután és este gyakorlatilag nem csináltam semmit, ami jól esett, mert jó volt pihenni, de furcsa is volt. Viszont ma ebédszünetben Debbel beszereztünk nekem egy Saskatoon-Saskatchewan térképet, amin bejelölte a helyeket, ahova érdemes lenne elmennem, úgyhogy ma vagy holnap leülök és megtervezem, mikor hova megyek el. Már csak autó és útitárs kell, de azt is megoldom:)

Nincs időm unatkozni:)

Jelentem, visszatértem:) Huhh, elég mozgalmas hétvégém volt, igazából egy percig sem unatkoztam. De menjünk vissza a péntekre, ugyanis az is egy különösen jó nap volt.
Alapvetően a péntek nem kezdődött másként, mint egy átlagos nap - már amennyire átlagosnak nevezhetőek itt a napok. Bementem, megnéztem a sejtjeimet, majd felmentem a tömegspektrométerhez. Azonban miután szépen mindent a tanul sorrendben leellenőriztem, megnyitottam a gázt, kiderült, hogy a szoftver megadta magát. Igazság szerint ez a gép valahogy mindig meglepi az embert, persze nem azzal, hogy gond van vele, ezt már lassan én is megszoktam, sokkal inkább azzal, hogy mindig valami új dologgal rukkol elő. Miután rájöttünk Debbel, hogy nem tudjuk mit kellene tenni, hívtuk Josht és kb. 2 órán keresztül próbálkoztunk mindenfélével, de semmi. Úgy döntöttünk, muszáj egy kicsit pihenni, ezért elmentünk a Louis-ba, ami az egyetemi pub, sörözni egyet:) Majd visszamentünk a laborba a többiekhez pizzázni és miután jól kipihentük magunkat, visszamentünk a tömegspektrométerhez. Tovább próbálkoztunk eredménytelenül, majd rájöttünk mi lehet a gond: elfelejtettük eltáncolni a Lab Equipment Magic Dance-t, úgyhogy gyorsan pótoltuk a hiányosságot:) És lám-lám 10 perc múlva minden működött:)
Délután sem unatkoztam: röplabdázni mentem Chang 'diákjaival', akik még csak most tanulnak angolul. Elég vicces volt, de nagyon jól éreztem magam. a meccs után pedig beültünk a már jól ismert Louisba és beszélgettünk egy jót:) Egyébként mindenki dicsér, hogy milyen jól beszélek angolul és alig van akcentusom, amikor pedig megtudják, hogy még csak három hete vagyok itt, ámuldoznak, hogy hogyan tanulhattam meg ilyen jól angolul, ha még nem voltam máshol tanulni:) Szóval ez jó érzés:)

Szombaton reggel felvett Ildikó és elmentünk egy közeli farmra megnézni Andi lóversenyét. Ilyen műlovagló verseny volt, de tetszett, bár én nem értek hozzá, így nem igazán láttam a különbségeket.
Utána visszamentünk a városba a Pion-Era nevű rendezvényre. A lényeg az, hogy van egy múzeum, ami gyakorlatilag egy 1910-es város főutcájának van berendezve, épületekkel, autókkal együtt és a Pion-Era ideje alatt pedig a múzeum körül is vannak bemutatók, műhelyek, régi autók és különböző mezőgazdasági eszközök. Volt egy régi pékség is, ahol frissen sütött kenyeret vettünk, a büfében pedig beöltözött öreg néniktől lehetett venni limonádét, lekváros kenyeret és házi süteményt. Semmi hamburger vagy hotdog:)

A múzeum is szuper volt, mindenhol öreg nénik vagy bácsik voltak és rengeteget meséltek. Főleg a patikában lévő bácsit szerettem, mindent végigmutogatott és amikor rájött, hogy mi Ildikóval gyógyszerészek vagyunk, ő pedig ráadásul az egyetemen tanít, akkor megmutatott nekünk olyan dolgokat is, amikről nem tudta mik és nagyon örült, amikor elmagyaráztuk neki őket:) Egyébként itt is a kanadai mentalitás volt érzékelhető: mindneki megkérdezte tőlem, honnan jöttem, hogy érzem magam Saskatoonban:)

A múzeum után rájöttünk, még nem ebédeltünk, ezért elmentünk Berry Barnba, majd délután megkaptam Andi biciklijét, ami egyébként teljesen új, de ő nem használja. Egészen minőségi fejlődést látok a járműveimet illetőleg, ha így haladok, akkor mielőtt hazaérek elérem a Mini Cooper Cabrio álomszintet is:)

Persze ezt gyorsan elújságoltam a többieknek skypoen és úgy döntöttünk, elmegyünk biciklizni egyet, hogy kipróbálhassam. Gyönyörű a folyópart:)
Hazafelé az egyik utcában összefutottunk az ismerőseikkel, akik éppen barbequezni készültek és máris meg lett oldva az esti programunk is! Hihetetlenek itt az emberek,de nagyon jó a felfogásuk:) Úgyhogy egész este ott voltam, megint megismertem rengeteg új embert, társosoztunk, sütögettünk, beszélgettünk és sokat nevettünk:) Szuper volt:)

És végül, a mai napom is elég jól sikerült:) Átmentem a koliba meccset nézni, voltunk kb. 10-en, persze ebből hárman szurkoltunk a spanyoloknak, a többiek a hollandoknak, úgyhogy nagy szurkolás kerekedett.
A meccs után pedig megint elmentünk biciklizni, most a folyóparton a másik irányba mentünk egészen hosszan, azt hiszem összesen 4 órát tekertünk, de tényleg vannak itt gyönyörű helyek, láttam pelikánokat is meg minden. Sajnos a fényképezőmet otthon felejtettem, de még biztosan elmegyek egyszer arra és akkor bepótolom:) Most olyan fáradt vagyok, hogy nem sok kedvem van megmozdulni, ráadásul tegnap akadt némi problémám a pedállal és kicsit fáj a helye. De annyi baj legyen, ez egy jó nap volt:)

Ja és július végén menni fogok Edmontonba és Jasperbe, ami mindenki szerint a lehető leggyönyörűbb hely közel s távolban, Debbel meg fogom nézni a homokdűnéket, merthogy az is van itt, lesz még rengeteg fesztivál meg különböző szuper események és még van egy-két hely, ami számításba kerülhet:)

Nem szeretem a macskákat, ez van

Nos, tegnap megint volt szerencsém találkozni Mr. Idegesítően Nyávogó Macskalakótárssal. Éppen padlizsánkrémet készítettem a konyhában, amikor égtelen nyávogásba kezdett, de olyan igazán idegesítőbe, majd a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül feljött a konyhába.
Igazság szerint itt támadt egy egészen zseniális ötletem, miszerint mi lenne, ha véletlenül résnyire nyitva hagynám a bejárati ajtót, ő véletlenül kiszökne, az ajtó pedig véletlenül bezáródna utána. Mert véletlenek márpedig vannak, mint tudjuk:)
Aztán persze rájöttem, hogy ez annyira nem humánus megoldás, szegény Jeff biztosan teljesen kiborulna...

Azért gondoltam, valamilyen módon mégiscsak ki kellene tolni a macskával, hátha tanul az esetből. Ezért elkezdtem látványosan enni előtte, ennek köszönhetően max hangerőre és repeatre kapcsolta magát, így kénytelen voltam ezt a módszert is elvetni.

Rájöttem, hogy a legjobb az lenne, ha kiegyeznék vele, mégiscsak jobb a békesség. Na persze semmi extra barátkozás, csak tűzszünet. Odamentem hozzá, megsimogattam a fejét. Azt hiszem, itt rontottam el a dolgot, ugyanis ezt úgy fordította le magának, hogy akkor mi már haverok vagyunk. Egyre közelebb és közelebb jött. Próbáltam hozzá beszélni először angolul, aztán macskául, végül magyarul, de egyik sem használt. És volt olyan pofátlan, hogy hozzámdörgölte magát miközben én padlizsános kézzel tehetetlenül álltam és rájöttem, hogy valóban nem szeretem a macskákat.

Ja és az egyik lakótársam itthon volt, úgyhogy valószínűleg hallotta a párbeszédünket... Ő volt, akinek az ablakát is dobáltam, szóval mostmár végképp jó lehet rólam a véleménye:D

Ilyen munkát szeretnék

Tegnap délután elmentünk páran úszni. Nagyon jól esett, eléggé fájt már a hátam. A furcsa az volt, hogy itt az uszodában sós víz van, amit nem tudom, hogy lehet, direkt 'ízesítik' be vagy a földből tör fel ilyen, mert az óceán elég messze van ahhoz, hogy onnan szállítsák ide.:)

Úszás után elmentünk fagyizni, majd a koliba. Egész úton hangosan hallgattunk zenét és teli torokból énekeltünk:) Jó tudni, hogy itt is vannak indokolatlan emberek és nem vagyok egyedül:) Szóval jó móka volt.
A koliban még filmeztünk egyet, a The blind side-ot néztük meg, elég jó film, érdemes megnézni.
Majd hazajöttem, mert még kellett egy kicsit készülnöm a mai napra is, ugyanis ma volt az első fellépésem a labor előtt, vagyis elő kellett adnom, hogy eddig mire jutottam a munkában. Jó érzés volt, hogy mindenki figyelt arra, amit mondtam, érdekelte őket, feltettek kérdéseket és megbeszéltük, hogyan kellene folytatni a munkát.
Egyébként hihetetlen, ami ebben a laborban van, mármint az emberek. Annyira jó a hangulat, közösen lottózik mindenki, múlt héten nyertünk is, úgyhogy holnap pizzázás lesz:) Jövő héten pedig elmegyünk közösen étterembe, az egész labor, ugyanis Annas, a másik témavezető, akivel dolgozunk, meghívott minket. Csak úgy, spontán:)

Jó itt lenni, mindenki kedves, mindenki, akit megismerek, meg akar hívni egy kávéra, teára, vacsira, el akar vinni kirándulni, vagy várost nézni, vagy át akar hívni filmezni, meccset nézni. szóval nem unatkozom:) És azt szeretnék, ha visszajönnék jövő nyáron is, azután is és szeretnék ha itt végezném a PhD-t:) Chang és Volley is mondták, hogy mindenképpen vissza kell jönnöm, mert jövőre ilyenkor már túl lesznek a diplomán és elvinnének rengeteg helyre, gyakorlatilag körbeutazhatnánk Kanadát:)

Szeretem Saskatoont:)

Gombkilincs rossz kilincs

A tegnapi napom is elég izgalmasra sikeredett.
A munka jó volt, utána elmentem biciklilakatot venni, merthogy ha minden igaz és ma el tudok menni felfújatni a kerekét, akkor holnap már biciklivel mehetek egyetemre:) Majd kicsit pihentem itthon este pedig bementem a városba sétálni, vacsizni, beszélgetni, miegymás.
Az izgalmak ott kezdődtek, hogy hazaértem és megpróbáltam volna bejutni a házba, persze ha a kulcsom nem maradt volna bent, amikor eljöttem... És mindez a gombkilincs miatt van:)

Persze hiába ragasztottam oda az ujjam a csengőhöz és hiába dörömböltem, senki nem nyitott ajtót. Fura lakótársaim vannak, sosincsenek itthon, vagy ha mégis, akkor alszanak. Ennyivel azért nem adtam fel a dolgot. Elmentünk még meginni egy turmixot, utána megpróbáltunk, persze megint semmi. Ezután átmentem a koliba, gondolván az úgyis 5 percre van, átjöhetek még párszor, hátha valaki hazaér közben, így történt, hogy még éjfél után is dörömböltem, de megint sikertelenül, úgyhogy a koliban kellett aludnom.

Viszont ez a koli nagyon szuper. Nem egy szoba jut 4 emberre, hanem egy emberre jut egy nappali, hálószoba, konyha és fürdőszoba négyes! És szépek, világosak a szobák, mindegyikben van egy hatalmas plazmatévé és még sorolhatnám, szóval csak ámultam, hogy ez egy kollégium...:)

Reggel 7kor tettem egy újabb próbálkozást a bejutásra, muszáj volt magamhoz vennem a jegyzeteimet, azok nélkül ma nem tudtam volna dolgozni rendesen. Ezért újabb eszközt vetettem be, elkezdtem kis kavicsokkal és tőzegdarabokkal dobálni az egyik lakótársam ablakát és ezúttal sikerrel jártam:) Azt hiszem ő annyira nem díjazta a harmadik generációs ébresztőóráját:D

Mindenesetre újabb bölcsességgel gazdagodtam: a gombkilincs rossz kilincs!

Fő a változatosság - avagy enni kell

A helyzet az, hogy az ember bármennyire is lusta, azért enni mégiscsak kell. Az első két hétben eddig remekül elvoltam azzal, hogy vagy meghívtak vacsorázni, vagy csináltam tejbegrízt illetve palacsintát és egyszer főztem tésztát is, de valljuk be, ahhoz sem kell túl nagy tehetség. Pedig egyébként szeretek főzni.

Ellenben ma tényleg olyan előkészülős, aprítós, hosszankevergetős, sokszor nézegetős főzésbe kezdtem:) Ráadásul volt főétel is, desszert is és mindkettő olyan volt, amit még előtte sosem csináltam. Najó, azért ezek sem tartoznak éppen a bonyolult ételek közé (bár egy ilyen felszereltségű konyhában azért van bennük kihívás), ellenben nagyon finomak és jól is néznek ki.

Íme:

Welcome to Saskatoon:)

Nos, a pénteki napom nem volt túl megerőltető, viszont annál inkább tanulságos.
Reggel bementem kb. negyed 11-re, Canada Day után, ráadásul pénteken mégsem mehet be az ember 9-re, hogy nézne az ki:) Persze ezt Ildikó mondta, nem magam döntöttem úgy, hogy lerövidítem a napom:)
Miután beértem kicsit foglalkoztam a sejtekkel, kicsit neteztem, majd a labor közsöen megnézte az Uruguay - Ghána meccset, ami azért volt külön jó, mert az egyik srác ghánai:) Volt még egy ghánai srác, akit nem ismertem, ő az utolsó 3/4 órában egy helyben állt, meg sem mert mozdulni és csak annyit mondogatott, hogy jó lesz, minden rendben lesz, sikerülni fog stb.:) Szóval vicces volt.

A meccs végeztével, mivel már nem volt semmi dolgom, gondoltam elindulok hazafelé, azonban szakadt az eső. Nálam persze sem esőkabát, sem esernyő, mert reggel sütött a nap, gondoltam minek az. Vártam egy kicsit, de miután egyáltalán nem akart alábbhagyni, úgy döntöttem elindulok. A buszokat nem ismerem és fél órára lakok az egyetemtől... Azt hiszem nagyjából 5 perc után döntöttem úgy, hogy inkább leveszem a cipőmet, mert az úton úgyis bokáig érő víz van, minek áztassam el teljesen. Rá 3-4 percre már a pólóm is csurom víz volt, pedig volt rajtam pulóver és kabát is és éreztem, ahogy folyik rajtam a víz. Ennek ellenére jó volt a kedvem és csak nevettem magamon, hogy mennyire lökött vagyok:) Úgyhogy teljesen elázva, cipővel a kezemben és mosolyogva igyekeztem hazafelé, amikor megállt mellettem egy autó és kiszólt belőle egy férfi nevetve, hogy ne vigyen-e haza:) Bármennyire is jó volt a kedvem, úgy döntöttem, egy ilyen ajánlatot nem hagyhatok ki, ugyanis még mindig kellett volna 15 percet gyalogolnom:)
Amikor beszálltam az autóba, elkezdtem magyarázni, hogy én nem kanadai vagyok és csak nemrég jöttem, erre az ő válasza nevetve mindössze ennyi volt:

Welcome to Saskatoon!:)

A bizonyos póló, amin még pulóver és kabát is volt...

Update: Ma kényelmesen felkeltem, délelőtt pihentem, végig sütött a nap, majd amikor ebéd után elindultam bevásárolni és kiléptem az ajtón, egy perc múlva elkezdett esni az eső. Szerencsére visszafordultam egy zárt cipőért és esőkabátért, mert el kell fogadni, ha itt esik, akkor tényleg esik:)

Happy Canada Day!:)

Július 1 - Kanada nemzeti ünnepe, amikor az első tartományok egyesülését, gyakorlatilag Kanada megszületését ünnepeljük

Canada Day alkalmából országszerte különböző programokat szerveznek, aminek én is részese lehettem.

Az egész csütörtökömet reggel 9től éjfélig a Diefenbaker Parkban töltöttem a magyar sátorban. Az egész park tele volt a különböző népek sátraival, akik nemzeti ételeket és tárgyakat árultak, volt a gyerekeknek mindenféle felfújható játékcsoda, egy nagy színpad és középen hatalmas tér, ahova mindenki kiülhetett a pokrócával, kempingszékével és kedvére nézelődhetett. A délelőtt és koradélután nagyjából azzal telt el, hogy egy-egy nemzet bemutatta saját táncát. Voltak hastáncos indiaiak, ugráló kínaiak, doboló és táncoló japánok, szoknyás skótok, elegáns franciák, népviseletes németek és még sorolhatnám. Délután pedig rengeteg koncert volt, szóval végig nagyon jó volt a hangulat.
Én nagyrészt a magyar sátorban voltam és lángost sütöttem, időnként belenéztem a műsorokba, körbenéztem, hogy ki mit árul, sétáltam a folyóparton és jól éreztem magam:)

A magyaroknál szuper volt a hangulat, rengeteget nevettünk és a lángos készítést is kedvünkre formáltuk. Ildikóék nem egészen olyan lángost szoktak sütni - mert hogy minden évben kijönnek ide - mint amit otthon ismerünk. Ezt a lángost fokhagymával vagy porcukorral eszik és sütés előtt csinálnak rá két lyukat középen. Mi ezt továbbfejlesztettük és mosolygós lángosokat csináltunk:) Onnantól mindenki olyat kért, nem volt mit tenni:D
Ja és angolul a lángost elephant ear-nek hívják, ami szerintem elég vicces:)

Kanada szülinapja alkalmából egyébként volt egy asztalnyi méretű torta is, bár az mire odaértünk elfogyott, este pedig tűzijáték. A park egy része egy dombon fekszik, úgyhogy oda másztunk fel és a fűben ülve néztük a tűzijátékot:) Nem volt ugyan akkora, mint nálunk augusztus 20-án szokott lenni, de attól még nagyon tetszett:)

Ami egyébként az egyik legjobb volt ebben a napban, hogy láttam milyen Kanada, mármint az emberek. Tudni kell, hogy Kanadában nagyon sok a bevándorló, rengetegen vannak Kínából, de sokan vannak Európából, Indiából, Afrikából stb. Ennek ellenére itt mindenki kanadai és mindenki büszke arra, hogy kanadai. Canada Day alkalmából mindenki kis piros-fehér zászlót (én is), vagy felkötött egy juharlevél mintás kendőt, ilyen volt a napernyője vagy a kempingszéke, esetleg az arcára festetett egy kanadai zászlót, sőt még a kutyákra is ráakasztottak valami kanadait. És az egész ellenére mégis mindenki bátran megtarthatja a saját kultúráját is, a saját és népe szokásait. Itt nem az a lényeg, mint Magyarországon, sőt szerintem egész Európában, hogy minden kisebb etnikumot elnyomjunk. Ezt mutatta ez a nap is, hiszen mindenki fellépett, mindenki állított sátrat és mindenki elismerte a másikat.
Persze nem tudom, mi a jó megoldás, mert így meg talán az igazi kanadai szokások tűnnek el, de mindenesetre érdekes volt látni és érdekes volt megtapasztalni, hogy létezik ilyen is.

Mai napi bölcsességek

1. a sajtos rántotta nem mosogatásbarát, főleg nem a mosogatószivacsmentes Kanadában

2. Mr. Idegesítően Nyávogó Macskalakótárs a 'Megütlek, ha nem fogod be' kezdetű közeledésre, abbahagyja az idegesítő nyávogást

3. az, hogy piercing-tisztító só, herbal essences sampon és trendi lila-zöld arctisztító izé van a fürdőszobában még közel sem jelenti azt, hogy lány költözött a szomszéd szobába

Egyébként pedig holnap Canada Day, aminek keretei között Ildikóval és más kelet-európai kanadaiakkal lángost és egyéb finomságokat fogunk sütni a parkban, élvezni a semmittevést és a különböző programokat:)

Berry Barn avagy a pihentető munka:)

Tegnap megfordult a fejemben, hogy beszerzek valami lépésszámlálót, mert amennyit rohangáltunk Debbel az egyik épületből a másikba és amennyit ingáztunk a földszint és a harmadik emelet között, az felért egy maratonnal. De nem baj, legalább garantáltan ledolgoztuk az ebédet:) Nem úgy, mint ma:)

Reggel 9-re mentem, mint mindig, múlthéten kaptam saját asztalt, ma pedig laptopot is, hogy legyen min dolgozni. Úgyhogy az első fél órát azzal töltöttem, hogy összebarátkoztam vele, hogy a kapcsolatunk igazán gyümölcsöző legyen.
Nem sokkal később Ildikóval és Debbel elmentünk bevásárolni mindenfélét a laborba: szappant, hypot, felmosó vödröt, szekrényt... Majd gondoltunk egyet és elmentünk a Berry Barnba. Ez az egyetemtől kb. 3/4 órára van autóval, szóval a mai ebéddszünetünk kicsit hosszabb lett egy óránál, de megérte:) Nagyon hangulatos hely, gyakorlatilag egy Saskatchewan berry ültetvény, ahol többek között van egy étterem is. Bementünk, leültünk, majd jött a mosolygós pincérlány, bemutatkozott, megkérdezte hogy vagyunk. Azt hiszem így már nem nehéz elképzelni a hely hangulatát:) Úgy döntöttem, hogy kipróbálom a helyi specialitást: paradicsomos káposzta leves szerű valami répával és fűszerekkel, főételként helyi kolbász párolt zöldségekkel és egy túróval töltött derelyére hasonlító körettel, ami tejfölös szószban volt, desszertként sajttorta a bizonyos berry-szósszal és berry-limonádéval:) Azt kell mondjam, nagyon finom volt és örülök, hogy kipróbálhattam:)

A hely nem csak az étterme miatt különleges, gyönyörű kertje van, valamint az ember vehet egy kosarat, majd kedvére barangolhat a bokrok között és teleszedheti a kosarát ezzel a bogyóval. Szerintem nagyon jópofa:)

Egyébként az utat Deb cabriójával tettük meg, ami szintén új élmény volt. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy cabrióban ültem, mert egyszerűen fantasztikus érzés volt, ragyogó napsütés, gyönyörű környezet, hajamat borzoló szél és szabadság:) Sokkal jobb, mint a motorozás!

Ilyen egy igazán jó nap:)

Hétvége a tónál

A hétvégét Leilánál töltöttem North Battleford közelében, a Jackfish tó partján, egészen pontosan Cochinban. Nagyon szép hely volt és jól éreztem magam:)

Azt hiszem hosszú lenne részletesen elmesélni az eseményeket, azért inkább csak szavakat, gondolatokat írok.

Láttam keréken az adott helyszínre szállítható házakat, Saskatchewan tartomány egyetlen dombját, rengeteg szúnyogot, megtudtam, hogy létezik vega csirkeburger (?!), hogy itt a marshmallows-nak nevezett cukrot (amit mi otthon néha sütünk szalonna mellé), nagy kiszerelésben, kifejezetten szalonnasütéshez csomagolják, sőt adnak hozzá kekszet és csoki csipszet, így valóságos szendvics készíthető belőle (éljen az egészséges táplálkozás). Megtanultam porszívóval tüzet gyújtani, valamint hogy a Heineken minihordóból nem lehet sört csapolni a jól megtanult módon. Sétáltam a tóparton, felmásztam az egyetlen domb egyetlen világítótornyához és néztem villámlást a távolból. Utaztam 15 percet egyetlen zuhanyzásért, szekrényben aludtam, amit a többiek egyébként csak barlangnak hívtak. Játszottam sok-sok Catan telepeseit, fociztam a fűben, kenuztam, a tó egy szegletét bejártam motorcsónakkal, motorcsónak után köthető úszógumival mókáztam és jót nevettem a többieken. Steak sütés közben beindítottam a ház tűzjelzőjét, kezet mostam dinnye illatú neonzöld habszappannal és rájöttem, hogy nem én lakom rendetlen házban: Kanadában nem szivaccsal mosogatnak az emberek, hanem törülközővel (bár számomra ez nem túl szimpatikus megoldás.

Szóval jó volt, nem unatkoztam, ráadásul a vacsora és az ebéd készítés problémáját ismét sikerült elmismásolnom:)

Az első munkával töltött napok

Rá kellett jönnöm, hogy az egyetem bejárásához is több napra van szükség, nemhogy a város vagy a környék, netán egész Kanada megismeréséhez:)Ma közösen ebédeltem Deb-bel és egy barátnőjével, aki egyébként Ukrajnából származik. Ebéd után sétáltunk egyet. Deb megmutatta, hogy előtte hol dolgozott az egyetemen és mit kell mondjak, gyönyörű hely!:) Kis tó, patakkal, a tó fölé benyúló terasszal, vízi növényekkel, kis ösvénnyel, kávézóval, japánkerttel és ez csak része volt, a többit legközelebbre hagytuk. Kíváncsi vagyok mekkora lehet, ha most az egy órás ebédszünet alatt nem volt időnk körbejárni...
Odafelé pedig láttunk sok-sok ürgét!:) Hihetetlen aranyosak voltak, bár annyira nem szeretik itt őket, mert az egész talajt össze-vissza fúrják lyukakkal. Bármerre megy az ember, a füves területek tele vannak a járataikkal és rohangálnak az egyikből a másikba:)Mindenesetre nekem tetszenek:)

Persze nem csak ebédszünetes sétálgatásból áll az egész napom. Reggel összeült a teljes labor és mindenki - kivéve engem, mert én még csak ma kezdhettem el az érdemi munkát - beszámolt arról, hogyan áll, mit csinált a napokban. Szerintem ez egy szuper dolog:)Kíváncsi vagyok, jövő csütörtökön is ez lesz-e a véleményem, akkor már nekem is fel kell mutatnom valamit...:)

Egyébként délelőtt felvettem sejteket és meg lettem dicsérve, hogy milyen jól dolgozom velük, ami őszintén szólva nagyon jól esett. Az volt a furcsa, hogy ilyen esetekben azért szoktam izgulni, bármennyire is csináltam már ilyet többször, de most mégsem:)
A délután pedig kifejezetten jó volt, Deb megtanított kezelni a tömegspektrométert, kiértékelni az adatokat, Josh pedig - aki szintén a laborban dolgozik - megmutatta a gép főbb részeit és elmagyarázta, hogyan is működik ez valójában:) Ráadásul Deb megmutatta, hogyan kell előkészíteni a mintát, majd hagyta hogy a többit én magam csináljam, még csak a közelben sem volt, ami szintén különös volt. Otthon az összes laborban úgy érzi az ember, hogy a háta mögött állnak ugrásra készen. Mindenesetre ennek azért nem kis önbizalomnövelő hatása van:)

Este pedig, csak hogy véletlenül se unatkozzak, hatalmas vihar kerekedett, amikor kinéztem az ablakon, alig láttam az utcából valamit, ami azért nincs túl messze. Amikor pedig éppen le akartam fotózni a vihart, akkorát dörgött, hogy azt hiszem sikerült egy lendülettel felkiáltanom, becsapnom az ablakot és hátraugranom:)

Kávézzunk, biliárdozzunk

Tegnap még mindig nem csinálhattam semmit a laborban, de megnéztem, hogyan veszik fel a sejteket és ugyan nagy különbségek technikailag nincsenek, persze van némi eltérés, de szemléletben annál inkább. Amíg otthon sokszor alkohol hiány van és ezért nem érdemes feleslegesen elhasználni, addig itt az a felfogás, hogy inkább mindent, de szó szerint mindent fújjunk le alkohollal mielőtt betesszük a boxba, mert ez még mindig olcsóbb, mintha valami elfertőződök, ami már tele van drágábbnál drágább anyagokkal, az időről nem is beszélve. Az eszközök is jóval modernebbek. Szóval kicsit más.
Viszont az otthoni labor sokkal világosabb, amit jobban szeretek:)

Egyébként este Leila barátai elhívtak kávézni, beszélgettünk egy jót, ők is jófejek. Kávézás után még elmentünk biliárdozni is. Előtte kérdezték, hogy mennyire tudok, én meg mondtam, hogy már régen nem játszottam; erre az első játékban a golyók nagy részét én ütöttem le:D Persze nagy nevetés és poénkodás lett a dologból:)Szóval jól éreztem magam.
A július 1-i tűzijátékra is megbeszéltük, hogy közösen megyünk. Már nagyon várom, mert imádom a tűzijátékokat:)

Ráadásul a bevásárlás gondja is megoldódott és nem kell legközelebb egyedül cipekednem, mert felajánlották, hogy mehetünk legközelebb közösen. Ja, azt tudni kell, hogy itt mindenkinek van autója, még annak is, aki az egyetemtől 5 percre lakik!

Balesetvédelmi oktatás kell, nade 6 órában?!

Túlvagyok az első két napon az egyetemen, tegnap annyira elfáradtam, hogy nem volt erőm írni. Megértek mindent, amit mondanak és jókat tudok beszélgetni az emberekkel, de azért elfáraszt az egész napos angol...

Kb. fél óra sétával érek be az egyetemre, de nem vészes, bár szúnyogból Dunát lehetne rekeszteni, ami nem túl kellemes, de elviselhető.
Az egyetem nem olyan, mint a miénk, itt minden egy helyen van, egy hatalmas területen van az egész, ráadásul, mint megtudtam, a környéken ez az egyetlen egyetem, ahol mindenféle oktatás van.
Ennek köszönhetően az első dolog, amit az egyetemből megpillantottam, az Animal and Poultry Sciences volt, ami nagyjából legelésző teheneket és kapirgáló csirkéket takart:) Mondanom sem kell, mennyire meglepődtem:)Ráadásul ma még a szél is feltámadt, úgyhogy az egész egyetemet beterítette a kellemes tehénszag:D

Egy kis barangolás és útbaigazítás után megtaláltam a Thorvaldson épületet, ahol a laborok vannak. Ahogy az egész egyetem, ez is gyönyörű, sokkal inkább hasonlít templomhoz, mint az itteni valódi templomok. Tegyük hozzá, hogy azok pedig inkább lakóházhoz hasonlítanak:)

Ildikó, a professzornő, akinél dolgozok Romániából származik és nagyon jó fej. Bár az utóbbi a többiekre is ugyanúgy elmondható, mindenki kedves, érdeklődő, segítőkész. Nagyon közvetlen a hangulat, ráadásul itt mindenki tegezi a tanárokat is, szóval tényleg nagyon családias. Persze mondanom sem kell, hogy itt is nagyon sok különféle ember van. Akinél a legkevésbé tudtam visszatartani a nevetésem - nagy nehezen azért sikerült - az egy indiai srác volt, hatalmas szakállal és reebookos turbánnal:D
Tegnap körbevezettek az egyetemen, ma pedig lesétáltunk a folyóparthoz. Szuper helyek vannak ezen az egyetemen, de ezekről majd később írok, amikor fotó is lesz hozzájuk.

A mai napom 'fénypontja' a balesetvédelmi oktatás volt. Azt kell, hogy mondjam, egy rossz szavunk sem lehet az otthoni polgári védelemre vagy bármilyen baéaesetvédelmi oktatásra. Délután 1-től 4-ig ott ültem, végighallgattam legalább 5 féle szemmosó készülék működését és még holnap is ugyanígy ott kell lennem 3 órát...!:D

Persze más szempontból pedig jó lenne itt tanulni. Egyrészt a jó hangulat és a gyönyörű egyetem miatt, másrészt pedig azért, mert itt szeptembertől áprilisig tart az oktatás, két vizsgaidőszakkal és mindennel együtt. Akkor mi miért is tanulunk két hónappal többet?:) Erre varrjatok gombot...

Az evőpálcika vicces:)

Megtanultam evőpálcikával enni!!!:)
Amikor hazaértem a vásárlásból egy email várt Leilától, hogy nincs-e kedvem elmenni vacsizni. Mivel a barátja kínai, ezért egy kínai étterembe mentünk. Egész hangulatos volt, először a villa mellett döntöttem, de utána James rábeszélt, hogy próbáljam ki az evőpálcikát:) Nagyon vicces volt, de megküzdöttem vele, szerinte egészen jól belejöttem a végére:) Én csak annyit éreztem a végére, hogy holnap izomláza lesz a kezemnek, de egyébként tetszett:)
Ja és egyébként ma van apák napja, mint megtudtam.

Nagy országnak nagy lisztet!

Ma már a kanadai napfénnyel ébredtem. Ahogy tegnap este, ma sem igazán találtam senkit a házban, úgyhogy megreggeliztem, majd elkezdtem kipakolni. Egy idő után gondoltam kiderítem mi a mai program, de addigra Leila már bent volt az egyetemen, úgyhogy holnap egyedül próbálok meg odatalálni.
Délután vásárlással egybekötött rövid sétát tettem. Kanada nagyon más mint Magyarország. A családi övezet kis utcái 2x2 sávos, középen fával elválasztott utcák, a forgalmasabb már 3x3 sávos. A házak egyébként éppen olyanok, mint az amerikai filmekben. Az én meglátásom szerintem azonban két csoportra oszthatjuk őket. Az első típusba tartoznak azok, amiknek látszólag nincs is elejük: minimális ablak, ajtó sehol, a másodikba pedig azok, amelyek plazmatévére emlékeztető ablakkal vannak ellátva, hogy garantáltan mindenki belásson a másik házába.
Miután ezt megállapítottam elindultam a boltba. Kereszteződés. Állok és várok a zöldre a nem létező zebránál, ugyanis itt nem ám, hogy zebra csíkok, de jóformán semmi nincs felfestve, az ember találomra megy át az úton. Szerencsémre éppen arra járt e helybéli és megnyomta a jelzőgombot, hogy át tudjunk menni...:) Azért ennyivel nem ússzuk meg a kereszteződéseket. Itt nem lehet bármilyen irányba átmenni; a gomb csak egy irányba 'csinál' zöldet, szóval az 1. sarokról csak a 2. sarokra juthatunk, onnan csak a 3.-ra, majd csak a 4.-re, szóval, ha 'rossz' sarokra akarunk eljutni, megeshet, hogy körbe kell mennünk az egész kereszteződésen. Tapasztalat.:)
Végre eljutottam a boltig, naivan magamhoz vettem egy kis bevásárlókosarat, a többi ember egyébként nagyrészt raklapszerű kocsikkal jött be... Lehet, hogy csak én tévedtem rossz boltba, de egyenlőre úgy néz ki, hogy Kanadában a kis kiszerelés fogalma nem ismert. A legkisebb tusfürdő és sampon kétszer akkora, mint otthon az átlagos. A legkisebb tej 3 liter, pulykamell hatosával összecsomagolva, tésztaszósz egy hetes kiszereléssel, a gabonapehely pedig legalább havi, ha minden reggel azt eszünk. Amikor találtam egy átlagos méretű diabetikus lekvárt, egy hatalmas sóhaj és hangos nevetés hagyta el a számat, nem akartam elhinni. Mint utólag kiderült, az átlagosnak vélt fogkrém is nagyobb az átlagosnál... Viszont ami a leginkább meghökkentett, az a kutyakaja kiszerelésű liszt volt. Nyilván sosem tudhatjuk, mikor lesz világvége:)

Az óperenciás tengeren is túl

Nos, a terv az volt, hogy út közben is írok, de az összes repülőtéren csak csillagászati áron volt internet, úgyhogy így utólag írom ide, amiket útközben írkáltam:)

Szombat hajnal 4:30, szűk szemekkel próbálom magam utazáshoz alkalmas állapotba hozni, gyors reggeli, egy kis szemfesték – mégsem tűnök annyira fáradtnak – és irány a repülőtér. Hosszú sorbanállás után kapok egy adag papírt, amit ha jókor jó helyen felmutatok elméletileg Saskatoonba jutok. Elméletileg. Jópár óra múlva kiderül, hogy a gyakorlat is ezt tükrözi-e. Búcsúzás a családtól és Szabitól és egy újabb útitárs csatlakozása plüssmosómedve formájában, akit szüleim bíztak meg, hogy vigyázzon rám:)
Majd a priority lane-en végigsétálva eljutok az első számú akadályhoz, ahol persze egyből próbatétel elé állítanak: laptop, folyadékok ki, öv és óra le, majd irány a biztonsági kapu, ami természetesen sípol, nem is értem miért lepődök meg ezen…:)
A repülőn a fél órán keresztül ugráló kislányt és az égtelenül horkoló kínai bácsit leszámítva igazán semmi érdekes nem történt. Most pedig itt vagyok Párizsban, konnektort ugyan találtam, internetet nem, de gondoltam leírom mindezt, jó kis emlék lesz visszaolvasni:)
Nemsokára valami korai ebéd után nézek, mert már a gyomrom is korog, úgyhogy legközelebb majd Torontóból írok!

Nem ültem még ilyen nagy gépen, de tényleg olyan, mint a filmekben. Az ebéd pedig, hmmm. Nos először egy kis étvágygerjesztőnek hoztak sós kekszet gyümölcslével, ami az első falatig teljesen jól nézett ki, amikor is konstatáltam, hogy igen, ebben kömény van, én pedig nem ápolok felhőtlen viszonyt a köménnyel. És a kaporral sem. Az előétel zöldséges, sajtos rizssaláta volt, természetesen kapros uborkával:D Nem lehet az embernek mindig szerencséje, viszont a lasagne, a mousse au chocolate és az erdei gyümölcsös süti kifejezetten finom volt:)
Hihetetlen érzés volt kinézni az ablakon, amikor az óceán felett voltunk, csak víz, felhő és a kék horizont, tényleg gyönyörű:)
Út közben egyébként azon gondolkoztam, hogy milyen fura nem beszélni. Szeretek beszélni és most nem volt kihez szólni azon kívül, hogy yes, a coffe please, thank you és hasonlók. A mellettem ülő nem tűnt túl beszélgetős típusnak, úgyhogy nem erőltettem a dolgot, de jó lenne már beszélgetni valakivel.
Mostmár egyébként Torontóban vagyok, ülök a napsütésben a laptopommal, zenét hallgatok, írkálok és nézem az embereket. Annyiféle ember van, sokszor vicces csak leülni és nézni őket.

még 10 óra

Még 10 óra. Már összepakoltam, három bőrönd, de két hónapra muszáj. Kicsit izgulok, mert ugyan sokat repültem már, de egyedül még sosem, a két átszállás pedig mégiscsak két átszállás bárhonnan is nézzük:)
Viszont kint várni fognak a repülőtéren - remélem táblával, mindig is szerettem volna, hogy egyszer táblával várjanak egy repülőtéren:)
Egy biztos, rengeteget fogok fotózni és le fogok írni mindent, ami történik velem, legyen az egy kirándulás, városnézés, buli, kulináris élmény, érdekesség az egyetemen vagy bármilyen apró dolog, amit érdekesnek találtam:)