Mai napi bölcsességek

1. a sajtos rántotta nem mosogatásbarát, főleg nem a mosogatószivacsmentes Kanadában

2. Mr. Idegesítően Nyávogó Macskalakótárs a 'Megütlek, ha nem fogod be' kezdetű közeledésre, abbahagyja az idegesítő nyávogást

3. az, hogy piercing-tisztító só, herbal essences sampon és trendi lila-zöld arctisztító izé van a fürdőszobában még közel sem jelenti azt, hogy lány költözött a szomszéd szobába

Egyébként pedig holnap Canada Day, aminek keretei között Ildikóval és más kelet-európai kanadaiakkal lángost és egyéb finomságokat fogunk sütni a parkban, élvezni a semmittevést és a különböző programokat:)

Berry Barn avagy a pihentető munka:)

Tegnap megfordult a fejemben, hogy beszerzek valami lépésszámlálót, mert amennyit rohangáltunk Debbel az egyik épületből a másikba és amennyit ingáztunk a földszint és a harmadik emelet között, az felért egy maratonnal. De nem baj, legalább garantáltan ledolgoztuk az ebédet:) Nem úgy, mint ma:)

Reggel 9-re mentem, mint mindig, múlthéten kaptam saját asztalt, ma pedig laptopot is, hogy legyen min dolgozni. Úgyhogy az első fél órát azzal töltöttem, hogy összebarátkoztam vele, hogy a kapcsolatunk igazán gyümölcsöző legyen.
Nem sokkal később Ildikóval és Debbel elmentünk bevásárolni mindenfélét a laborba: szappant, hypot, felmosó vödröt, szekrényt... Majd gondoltunk egyet és elmentünk a Berry Barnba. Ez az egyetemtől kb. 3/4 órára van autóval, szóval a mai ebéddszünetünk kicsit hosszabb lett egy óránál, de megérte:) Nagyon hangulatos hely, gyakorlatilag egy Saskatchewan berry ültetvény, ahol többek között van egy étterem is. Bementünk, leültünk, majd jött a mosolygós pincérlány, bemutatkozott, megkérdezte hogy vagyunk. Azt hiszem így már nem nehéz elképzelni a hely hangulatát:) Úgy döntöttem, hogy kipróbálom a helyi specialitást: paradicsomos káposzta leves szerű valami répával és fűszerekkel, főételként helyi kolbász párolt zöldségekkel és egy túróval töltött derelyére hasonlító körettel, ami tejfölös szószban volt, desszertként sajttorta a bizonyos berry-szósszal és berry-limonádéval:) Azt kell mondjam, nagyon finom volt és örülök, hogy kipróbálhattam:)

A hely nem csak az étterme miatt különleges, gyönyörű kertje van, valamint az ember vehet egy kosarat, majd kedvére barangolhat a bokrok között és teleszedheti a kosarát ezzel a bogyóval. Szerintem nagyon jópofa:)

Egyébként az utat Deb cabriójával tettük meg, ami szintén új élmény volt. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy cabrióban ültem, mert egyszerűen fantasztikus érzés volt, ragyogó napsütés, gyönyörű környezet, hajamat borzoló szél és szabadság:) Sokkal jobb, mint a motorozás!

Ilyen egy igazán jó nap:)

Hétvége a tónál

A hétvégét Leilánál töltöttem North Battleford közelében, a Jackfish tó partján, egészen pontosan Cochinban. Nagyon szép hely volt és jól éreztem magam:)

Azt hiszem hosszú lenne részletesen elmesélni az eseményeket, azért inkább csak szavakat, gondolatokat írok.

Láttam keréken az adott helyszínre szállítható házakat, Saskatchewan tartomány egyetlen dombját, rengeteg szúnyogot, megtudtam, hogy létezik vega csirkeburger (?!), hogy itt a marshmallows-nak nevezett cukrot (amit mi otthon néha sütünk szalonna mellé), nagy kiszerelésben, kifejezetten szalonnasütéshez csomagolják, sőt adnak hozzá kekszet és csoki csipszet, így valóságos szendvics készíthető belőle (éljen az egészséges táplálkozás). Megtanultam porszívóval tüzet gyújtani, valamint hogy a Heineken minihordóból nem lehet sört csapolni a jól megtanult módon. Sétáltam a tóparton, felmásztam az egyetlen domb egyetlen világítótornyához és néztem villámlást a távolból. Utaztam 15 percet egyetlen zuhanyzásért, szekrényben aludtam, amit a többiek egyébként csak barlangnak hívtak. Játszottam sok-sok Catan telepeseit, fociztam a fűben, kenuztam, a tó egy szegletét bejártam motorcsónakkal, motorcsónak után köthető úszógumival mókáztam és jót nevettem a többieken. Steak sütés közben beindítottam a ház tűzjelzőjét, kezet mostam dinnye illatú neonzöld habszappannal és rájöttem, hogy nem én lakom rendetlen házban: Kanadában nem szivaccsal mosogatnak az emberek, hanem törülközővel (bár számomra ez nem túl szimpatikus megoldás.

Szóval jó volt, nem unatkoztam, ráadásul a vacsora és az ebéd készítés problémáját ismét sikerült elmismásolnom:)

Az első munkával töltött napok

Rá kellett jönnöm, hogy az egyetem bejárásához is több napra van szükség, nemhogy a város vagy a környék, netán egész Kanada megismeréséhez:)Ma közösen ebédeltem Deb-bel és egy barátnőjével, aki egyébként Ukrajnából származik. Ebéd után sétáltunk egyet. Deb megmutatta, hogy előtte hol dolgozott az egyetemen és mit kell mondjak, gyönyörű hely!:) Kis tó, patakkal, a tó fölé benyúló terasszal, vízi növényekkel, kis ösvénnyel, kávézóval, japánkerttel és ez csak része volt, a többit legközelebbre hagytuk. Kíváncsi vagyok mekkora lehet, ha most az egy órás ebédszünet alatt nem volt időnk körbejárni...
Odafelé pedig láttunk sok-sok ürgét!:) Hihetetlen aranyosak voltak, bár annyira nem szeretik itt őket, mert az egész talajt össze-vissza fúrják lyukakkal. Bármerre megy az ember, a füves területek tele vannak a járataikkal és rohangálnak az egyikből a másikba:)Mindenesetre nekem tetszenek:)

Persze nem csak ebédszünetes sétálgatásból áll az egész napom. Reggel összeült a teljes labor és mindenki - kivéve engem, mert én még csak ma kezdhettem el az érdemi munkát - beszámolt arról, hogyan áll, mit csinált a napokban. Szerintem ez egy szuper dolog:)Kíváncsi vagyok, jövő csütörtökön is ez lesz-e a véleményem, akkor már nekem is fel kell mutatnom valamit...:)

Egyébként délelőtt felvettem sejteket és meg lettem dicsérve, hogy milyen jól dolgozom velük, ami őszintén szólva nagyon jól esett. Az volt a furcsa, hogy ilyen esetekben azért szoktam izgulni, bármennyire is csináltam már ilyet többször, de most mégsem:)
A délután pedig kifejezetten jó volt, Deb megtanított kezelni a tömegspektrométert, kiértékelni az adatokat, Josh pedig - aki szintén a laborban dolgozik - megmutatta a gép főbb részeit és elmagyarázta, hogyan is működik ez valójában:) Ráadásul Deb megmutatta, hogyan kell előkészíteni a mintát, majd hagyta hogy a többit én magam csináljam, még csak a közelben sem volt, ami szintén különös volt. Otthon az összes laborban úgy érzi az ember, hogy a háta mögött állnak ugrásra készen. Mindenesetre ennek azért nem kis önbizalomnövelő hatása van:)

Este pedig, csak hogy véletlenül se unatkozzak, hatalmas vihar kerekedett, amikor kinéztem az ablakon, alig láttam az utcából valamit, ami azért nincs túl messze. Amikor pedig éppen le akartam fotózni a vihart, akkorát dörgött, hogy azt hiszem sikerült egy lendülettel felkiáltanom, becsapnom az ablakot és hátraugranom:)

Kávézzunk, biliárdozzunk

Tegnap még mindig nem csinálhattam semmit a laborban, de megnéztem, hogyan veszik fel a sejteket és ugyan nagy különbségek technikailag nincsenek, persze van némi eltérés, de szemléletben annál inkább. Amíg otthon sokszor alkohol hiány van és ezért nem érdemes feleslegesen elhasználni, addig itt az a felfogás, hogy inkább mindent, de szó szerint mindent fújjunk le alkohollal mielőtt betesszük a boxba, mert ez még mindig olcsóbb, mintha valami elfertőződök, ami már tele van drágábbnál drágább anyagokkal, az időről nem is beszélve. Az eszközök is jóval modernebbek. Szóval kicsit más.
Viszont az otthoni labor sokkal világosabb, amit jobban szeretek:)

Egyébként este Leila barátai elhívtak kávézni, beszélgettünk egy jót, ők is jófejek. Kávézás után még elmentünk biliárdozni is. Előtte kérdezték, hogy mennyire tudok, én meg mondtam, hogy már régen nem játszottam; erre az első játékban a golyók nagy részét én ütöttem le:D Persze nagy nevetés és poénkodás lett a dologból:)Szóval jól éreztem magam.
A július 1-i tűzijátékra is megbeszéltük, hogy közösen megyünk. Már nagyon várom, mert imádom a tűzijátékokat:)

Ráadásul a bevásárlás gondja is megoldódott és nem kell legközelebb egyedül cipekednem, mert felajánlották, hogy mehetünk legközelebb közösen. Ja, azt tudni kell, hogy itt mindenkinek van autója, még annak is, aki az egyetemtől 5 percre lakik!

Balesetvédelmi oktatás kell, nade 6 órában?!

Túlvagyok az első két napon az egyetemen, tegnap annyira elfáradtam, hogy nem volt erőm írni. Megértek mindent, amit mondanak és jókat tudok beszélgetni az emberekkel, de azért elfáraszt az egész napos angol...

Kb. fél óra sétával érek be az egyetemre, de nem vészes, bár szúnyogból Dunát lehetne rekeszteni, ami nem túl kellemes, de elviselhető.
Az egyetem nem olyan, mint a miénk, itt minden egy helyen van, egy hatalmas területen van az egész, ráadásul, mint megtudtam, a környéken ez az egyetlen egyetem, ahol mindenféle oktatás van.
Ennek köszönhetően az első dolog, amit az egyetemből megpillantottam, az Animal and Poultry Sciences volt, ami nagyjából legelésző teheneket és kapirgáló csirkéket takart:) Mondanom sem kell, mennyire meglepődtem:)Ráadásul ma még a szél is feltámadt, úgyhogy az egész egyetemet beterítette a kellemes tehénszag:D

Egy kis barangolás és útbaigazítás után megtaláltam a Thorvaldson épületet, ahol a laborok vannak. Ahogy az egész egyetem, ez is gyönyörű, sokkal inkább hasonlít templomhoz, mint az itteni valódi templomok. Tegyük hozzá, hogy azok pedig inkább lakóházhoz hasonlítanak:)

Ildikó, a professzornő, akinél dolgozok Romániából származik és nagyon jó fej. Bár az utóbbi a többiekre is ugyanúgy elmondható, mindenki kedves, érdeklődő, segítőkész. Nagyon közvetlen a hangulat, ráadásul itt mindenki tegezi a tanárokat is, szóval tényleg nagyon családias. Persze mondanom sem kell, hogy itt is nagyon sok különféle ember van. Akinél a legkevésbé tudtam visszatartani a nevetésem - nagy nehezen azért sikerült - az egy indiai srác volt, hatalmas szakállal és reebookos turbánnal:D
Tegnap körbevezettek az egyetemen, ma pedig lesétáltunk a folyóparthoz. Szuper helyek vannak ezen az egyetemen, de ezekről majd később írok, amikor fotó is lesz hozzájuk.

A mai napom 'fénypontja' a balesetvédelmi oktatás volt. Azt kell, hogy mondjam, egy rossz szavunk sem lehet az otthoni polgári védelemre vagy bármilyen baéaesetvédelmi oktatásra. Délután 1-től 4-ig ott ültem, végighallgattam legalább 5 féle szemmosó készülék működését és még holnap is ugyanígy ott kell lennem 3 órát...!:D

Persze más szempontból pedig jó lenne itt tanulni. Egyrészt a jó hangulat és a gyönyörű egyetem miatt, másrészt pedig azért, mert itt szeptembertől áprilisig tart az oktatás, két vizsgaidőszakkal és mindennel együtt. Akkor mi miért is tanulunk két hónappal többet?:) Erre varrjatok gombot...

Az evőpálcika vicces:)

Megtanultam evőpálcikával enni!!!:)
Amikor hazaértem a vásárlásból egy email várt Leilától, hogy nincs-e kedvem elmenni vacsizni. Mivel a barátja kínai, ezért egy kínai étterembe mentünk. Egész hangulatos volt, először a villa mellett döntöttem, de utána James rábeszélt, hogy próbáljam ki az evőpálcikát:) Nagyon vicces volt, de megküzdöttem vele, szerinte egészen jól belejöttem a végére:) Én csak annyit éreztem a végére, hogy holnap izomláza lesz a kezemnek, de egyébként tetszett:)
Ja és egyébként ma van apák napja, mint megtudtam.

Nagy országnak nagy lisztet!

Ma már a kanadai napfénnyel ébredtem. Ahogy tegnap este, ma sem igazán találtam senkit a házban, úgyhogy megreggeliztem, majd elkezdtem kipakolni. Egy idő után gondoltam kiderítem mi a mai program, de addigra Leila már bent volt az egyetemen, úgyhogy holnap egyedül próbálok meg odatalálni.
Délután vásárlással egybekötött rövid sétát tettem. Kanada nagyon más mint Magyarország. A családi övezet kis utcái 2x2 sávos, középen fával elválasztott utcák, a forgalmasabb már 3x3 sávos. A házak egyébként éppen olyanok, mint az amerikai filmekben. Az én meglátásom szerintem azonban két csoportra oszthatjuk őket. Az első típusba tartoznak azok, amiknek látszólag nincs is elejük: minimális ablak, ajtó sehol, a másodikba pedig azok, amelyek plazmatévére emlékeztető ablakkal vannak ellátva, hogy garantáltan mindenki belásson a másik házába.
Miután ezt megállapítottam elindultam a boltba. Kereszteződés. Állok és várok a zöldre a nem létező zebránál, ugyanis itt nem ám, hogy zebra csíkok, de jóformán semmi nincs felfestve, az ember találomra megy át az úton. Szerencsémre éppen arra járt e helybéli és megnyomta a jelzőgombot, hogy át tudjunk menni...:) Azért ennyivel nem ússzuk meg a kereszteződéseket. Itt nem lehet bármilyen irányba átmenni; a gomb csak egy irányba 'csinál' zöldet, szóval az 1. sarokról csak a 2. sarokra juthatunk, onnan csak a 3.-ra, majd csak a 4.-re, szóval, ha 'rossz' sarokra akarunk eljutni, megeshet, hogy körbe kell mennünk az egész kereszteződésen. Tapasztalat.:)
Végre eljutottam a boltig, naivan magamhoz vettem egy kis bevásárlókosarat, a többi ember egyébként nagyrészt raklapszerű kocsikkal jött be... Lehet, hogy csak én tévedtem rossz boltba, de egyenlőre úgy néz ki, hogy Kanadában a kis kiszerelés fogalma nem ismert. A legkisebb tusfürdő és sampon kétszer akkora, mint otthon az átlagos. A legkisebb tej 3 liter, pulykamell hatosával összecsomagolva, tésztaszósz egy hetes kiszereléssel, a gabonapehely pedig legalább havi, ha minden reggel azt eszünk. Amikor találtam egy átlagos méretű diabetikus lekvárt, egy hatalmas sóhaj és hangos nevetés hagyta el a számat, nem akartam elhinni. Mint utólag kiderült, az átlagosnak vélt fogkrém is nagyobb az átlagosnál... Viszont ami a leginkább meghökkentett, az a kutyakaja kiszerelésű liszt volt. Nyilván sosem tudhatjuk, mikor lesz világvége:)

Az óperenciás tengeren is túl

Nos, a terv az volt, hogy út közben is írok, de az összes repülőtéren csak csillagászati áron volt internet, úgyhogy így utólag írom ide, amiket útközben írkáltam:)

Szombat hajnal 4:30, szűk szemekkel próbálom magam utazáshoz alkalmas állapotba hozni, gyors reggeli, egy kis szemfesték – mégsem tűnök annyira fáradtnak – és irány a repülőtér. Hosszú sorbanállás után kapok egy adag papírt, amit ha jókor jó helyen felmutatok elméletileg Saskatoonba jutok. Elméletileg. Jópár óra múlva kiderül, hogy a gyakorlat is ezt tükrözi-e. Búcsúzás a családtól és Szabitól és egy újabb útitárs csatlakozása plüssmosómedve formájában, akit szüleim bíztak meg, hogy vigyázzon rám:)
Majd a priority lane-en végigsétálva eljutok az első számú akadályhoz, ahol persze egyből próbatétel elé állítanak: laptop, folyadékok ki, öv és óra le, majd irány a biztonsági kapu, ami természetesen sípol, nem is értem miért lepődök meg ezen…:)
A repülőn a fél órán keresztül ugráló kislányt és az égtelenül horkoló kínai bácsit leszámítva igazán semmi érdekes nem történt. Most pedig itt vagyok Párizsban, konnektort ugyan találtam, internetet nem, de gondoltam leírom mindezt, jó kis emlék lesz visszaolvasni:)
Nemsokára valami korai ebéd után nézek, mert már a gyomrom is korog, úgyhogy legközelebb majd Torontóból írok!

Nem ültem még ilyen nagy gépen, de tényleg olyan, mint a filmekben. Az ebéd pedig, hmmm. Nos először egy kis étvágygerjesztőnek hoztak sós kekszet gyümölcslével, ami az első falatig teljesen jól nézett ki, amikor is konstatáltam, hogy igen, ebben kömény van, én pedig nem ápolok felhőtlen viszonyt a köménnyel. És a kaporral sem. Az előétel zöldséges, sajtos rizssaláta volt, természetesen kapros uborkával:D Nem lehet az embernek mindig szerencséje, viszont a lasagne, a mousse au chocolate és az erdei gyümölcsös süti kifejezetten finom volt:)
Hihetetlen érzés volt kinézni az ablakon, amikor az óceán felett voltunk, csak víz, felhő és a kék horizont, tényleg gyönyörű:)
Út közben egyébként azon gondolkoztam, hogy milyen fura nem beszélni. Szeretek beszélni és most nem volt kihez szólni azon kívül, hogy yes, a coffe please, thank you és hasonlók. A mellettem ülő nem tűnt túl beszélgetős típusnak, úgyhogy nem erőltettem a dolgot, de jó lenne már beszélgetni valakivel.
Mostmár egyébként Torontóban vagyok, ülök a napsütésben a laptopommal, zenét hallgatok, írkálok és nézem az embereket. Annyiféle ember van, sokszor vicces csak leülni és nézni őket.

még 10 óra

Még 10 óra. Már összepakoltam, három bőrönd, de két hónapra muszáj. Kicsit izgulok, mert ugyan sokat repültem már, de egyedül még sosem, a két átszállás pedig mégiscsak két átszállás bárhonnan is nézzük:)
Viszont kint várni fognak a repülőtéren - remélem táblával, mindig is szerettem volna, hogy egyszer táblával várjanak egy repülőtéren:)
Egy biztos, rengeteget fogok fotózni és le fogok írni mindent, ami történik velem, legyen az egy kirándulás, városnézés, buli, kulináris élmény, érdekesség az egyetemen vagy bármilyen apró dolog, amit érdekesnek találtam:)