The last one...

Az ablak mellett ülök, nézem a felhőket és valahol két hónappal ezelőtt járnak a gondolataim, amikor izgatottan, de kicsit félelemmel telve ültem ugyanígy a gépen és elképzelésem sem volt, mi vár rám. Most már tudom, hogy megérte ez a két hónap. És nem csak azért, mert Kanada gyönyörű, hiszen nagyon sok szép hely van még a világon. Hanem azért, mert olyan embereket ismertem meg, akik örökre a barátaim maradnak, akikhez bármikor visszajöhetek, akik egy ismeretlen lányt befogadtak maguk közé.

Hálás vagyok mindenkinek, akit megismertem Kanadában. A laborban olyan fantasztikus csapatba kerültem, aminek öröm volt a része lenni, ahol nem a versengésen volt a hangsúly, hanem egymás segítésén, a közös gondolkodáson. Ahol a munka közötti kis szünetekben csak egyszerű emberek voltunk mindannyian és szó sem esett a munkáról, ahol mindenki elismerte a másikat. Azt hiszem, ilyen munkára vágyom.

Az utolsó héten még Deb elvitt a 80 éves autójukkal egy körre, még ebédeltünk egyet közösen Ildikóékkal, játszottunk egy kicsit az új tömegspektrométerrel, megnéztem az egyetem synchtrotronját, összepakoltam az asztalomon és elbúcsúztam a többiektől. Nehéz volt, amikor eljött a búcsúzás ideje, mert jó volt együtt dolgozni velük.

Az utolsó két estét Changékkal töltöttem, főztünk, beszélgettünk, filmeztünk, buliztunk. Fantasztikusan éreztem magam és jó volt érezni, hogy tényleg szeretnek engem. Utolsó este Butchangnál gyűltünk össze, zenét hallgattunk, közösen énekeltünk és táncoltunk. Sosem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor nagyjából hat néger sráccal és Changgal énekeltük az Alantát (ez egy nigériai szám) és táncoltunk rá, majd egy másik srác, akit aznap este ismertem meg és aki szintén nigériai, kikerekedett szemmel jött oda hozzám, hogy honnan ismerem ezt a számot és honnan tudom, hogyan kell az alantát táncolni, mert ezt a számot még ő sem ismeri. Azt hiszem ez mond valamit, hogy mennyire befogadtak maguk közé:)
Nagyjából hajnali háromra értünk haza, mindenki fáradt volt, mégis egy páran úgy döntöttek, hogy másnap reggel kijönnek velünk a repülőtérre, mert szeretnének elbúcsúzni. Azt hiszem a többit már mindenki tudja. A búcsúzkodás nehéz, de remélem jövöre újra találkozom velük.

Néhány könnycsepp gyűlekezik a szemem sarkában, lassan elhagyom Kanada légterét...

Hagrids Horrible Dragon Eggs

Tegnap munka után elmentünk páran fagyizni a Homestead-be. Itt mindenféle a legkevésbé sem szokványos fagyit ki lehet próbálni, mint például wasabisat, avokádósat, sütőtököset, söröset stb. Én a Hagrid Horrible Dragon Eggs nevű fagyit kóstoltam meg, mert a neve alapján kihagyhatatlannak tűnt:D Mindenesetre elég szuper ki hely:)

Utána sétáltunk egy kicsit az egyik hídon, meg fényképezkedtünk. Vacsi és úszás után pedig elmentünk koktélozni az earls-be. Nagyon hangulatos kis hely, olyan igazi modern bár hangulata van, még az étel és itallapnak is olyan stílusa van, hogy legszívesebben elhoztam volna őket dekorációnak otthonra:) Szóval egy igazán stílusos, elegáns hely:)

Ma egész nap a posteremen dolgoztam, ha minden igaz holnap ki is nyomtatják. Vicces lesz vele hazamenni a repülőn:D Ebédkor pedig elmentünk Debbel a Louis-ba, ami az egyetemi bár-söröző-étterem, de kellemes hely, otthonra is kellene egy ilyen:)

Még 4 és fél nap és megyek haza, de addig még lesz egy pókerparty, egy állatkertezés, egy autókázás Debbel, egy egyetemi látványosság megnézés, egy közös svédasztalos ebéd a laborral, egy utolsó közös úszás, egy utolsó labmeeting, egy raftingozás a folyón (ez még nem biztos mondjuk) és egy hatalmas Going away party, amit ma kezdtek el szervezni a többiek:)

P.A.N.P. - Waskasiu

Nos, az utolsó igazán teljes hétvégémet A Prince Albert National Parkban töltöttem, Waskasiuban. Amikor átléptük a nemzeti park határát, kaptunk mindenféle prospektust, térképet és egy kis füzetet: WARNING - You are in Black Bear Country! Szépen el is olvastam mindent, mit kell tenni, ha medvével találkozunk stb. Jót szórakoztunk a bear-spray-n, mert ugye a sprayt csak akkor tudod használni, ha a medve közel van, vagyis egyetlen megoldás van: Medve, légyszi gyere közelebb, hogy lefújhassalak, igen még egy picit közelebb, na még egy kicsit...:D Ja és a tájékoztató füzetben azt írták, tartsunk 100 m-t a medvéktől, szóval kérdés, hogy akkor mi értelme van a medve spraynek, mert hogy az ember ijedtében nem fogja tudni előhalászni a zsebéből az is biztos:)

Első nap szétnéztünk a városkában, ami elég hangulatos, csendes és van saját homokos tópartja. Utána megvacsiztunk, majd megpróbáltunk megkeresni egy helyet, ahol sokszor lehet látni északi fényt. Azonban mivel nem tudtuk, pontosan merre van, elég sokfelé elbóklásztunk, ami meghozta eredményét, az egyik elhagyatott kis úton egyszer csak egy medve szaladt át előttünk az úton! Egy igazi, élő fekete medve!!!:) Mondanom sem kell, hogy legalább 5 perces intenzív exsztázisban voltunk, egyikünk sem látott még medvét élőben:) Persze miután kicsi magunkhoz tértünk, eluralkodott rajtunk egy kis félelem, mert eddig a medve-téma amolyan messzi dolognak tűnt, hogy persze, vannak itt medvék, de biztos csak jó mélyen az erdőben és rá kellett jönnünk, hogy minden esélyünk megvan rá, hogy akár túrázás közben is találkozzunk eggyel. Úgyhogy letettünk arról, hogy valahol a szabadban aludjunk, inkább a 4 csillagos toyota corolla és a hálózsák kombinációja mellett döntöttünk.

Másnap mitán megreggeliztünk a reggeli napsütésben, elmentünk a Hanging Heart Lakes-hez és béreltünk egy kajakot. Gyönyörű tó volt, amolyan igazi érintetlen típus, ami nincsen körbeépítve házakkal, csak a természet. Amikor megálltunk kicsit pihenni, az az igazi csen dolvt, amikor csak a bogarak zümmögése, a víz csobogása, a farkas távoli ordítása hallatszik, vagyis csodálatos:)
Sajnos pár óra után vissza kellett fordulnunk, mert közeledett a vihar. Miután visszaértünk még nézelődtünk egy kicsit, ettünk egy fagyit és kénytelenek voltunk elindulni haza, mert elkezdett szakadni az eső.

Mindenesetre ez is egy szuper hétvége volt:)
Viszont furcsa arra gondolni, hogy egy hét múlva ilyenkor már majdnem otthon leszek. Még sok dolgom lesz a héten azt hiszem:)

Bögölycsípés, tériszony, karaoke-party

Múlt héten pénteken Ildikóval és Debbel elmentünk a homokdűnékhez, ugyanis bármennyire is hihetetlen, Kanadában homokdűnék is vannak:)
Persze amikor elindultunk, elkezdett szakadni az eső, mert miért is ne, de szerencsére viszonylag hamar elállt. Útközben megálltunk a Diefenbaker víztározónál, egy borsóültetvénynél, amit jól meg is dézsmáltunk és még itt-ott, szedni mindenféle növényt, úgyhogy egy egész botanikuskert volt a kocsiban, mire visszaértünk. Sem térképet, sem gps-t nem vittünk magunkkal, de egészen jól megvoltunk nélkülünk, viszont úgy gondoltuk, nem árt mégiscsak venni egy térképet, ki tudja mikor lesz rá szükségünk. Az eredménye az lett a dolognak, hogy a térkép megvásárlása után kb. 10 perccel sikeresen eltévedtünk:D Mondjuk szerencsére kellemes eltévedés volt, mert a folyópartra jutottunk le, egy nagyon kellemes, csendes helyre. Találtam hatalmas kagylót a parton, ami gyönyörűen csillog belül, csak ki kell majd takarítanom, és ettünk 1 dolláros fagyit (200 ft), ami háromszor vagy négyszer akkora volt, mint otthon egy gombóc:)
Folytatva az utunkat, átkeltünk a folyón egy kis kompon, ahol a komposbácsi nagyon beszédes volt, gondolom unatkozik szegény egész nap. Majd nemsokára megérkeztünk a homokdűnékhez. Sajnos az évek során egy párat már benőtt mindenféle növény, de azért még maradt egy-kettő teljesen épen:) Az egyik domb tetején egy szőnyegporoló-szerű állványra régi, lyukas cowboycsizmákat akasztottak fel, ami elég jól nézett ki. Sétáltunk egy kicsit erre-arra, levettük a cipőnket a homokon, fényképezgettünk, úgyhogy jó volt, csak sajnos nagyon sok volt a bögöly. Az egyik megcsípte a szemhéjamat, a másik a fülemet, a harmadik pedig a vállamat, mondhatom kellemes élmény volt. Sebaj, a lényeg, hogy nem dagadtak fel és a viszketés is elviselhető volt.
Ezután elindultunk visszafelé Saskatoonba, de a néhány eltévedésünknek köszönhetően délután 5 helyett, 7-re értünk vissza. Utána még gyorsan összepakoltam, és 3/4 8-kor már úton voltunk Changgal Calgaryba.

Calgaryba az út, ha az ember betartja a sebességhatárt - amit egyébként képtelenség, mert túl erős idegzet kell ahhoz, hogy az ember százzal cammogja végig az utat -, akkor kb. 7 óra (megállás nélkül). Szerencsére mi este mentünk és nem volt forgalom és rendőrérzékelő radarunk is volt, így fél 3ra már Marknál voltunk. Persze így a szombatunk egy jelentős része az alvásra ment el, utána elmentünk egy kicsit vásárolgatni, este pedig beültünk egy hangulatos pubba sörözni, beszélgetni.

Vasárnap úgy döntöttünk, hogy egy kicsit körülnézünk Calgaryban. A belváros kicsit a filmbeli New Yorkra emlékeztet, bár biztos vagyok benne, hogy ez ahhoz képest semmi. Mindenesetre új érzés volt sok felhőkarcoló között sétálni, kicsit olyan volt, mintha körül lennék zárva. De azért szép volt, ahogy a teljes üvegfelületeken megcsillant a fény:)
Egy kis keresgélés után rábukkantunk a Calgary Towerre, ahonnan nagyon jó kilátás nyílik a várossa és még a Sziklás-hegységet is lehet látni, főleg, ha tiszta az idő. Alapvetően egy zárt kilátó része van, de egy helyen a padló üveggel fedett, így 192 m magasról közvetlenül nézhetünk a lábunk alá. Elég félelmetes volt, először alig merem rálépni, de utána a fiúk rávettek, hogy próbáljak meg rálépni, majd rájöttünk, hogyha ráfekszünk az üvegre, akkor lehet 'repülő' fotót csinálni, úgyhogy végül egészen megbarátkoztam a magassággal:)
Amikor befejeztünk a városnézést, megpróbáltunk visszajutni az autónkhoz, ami nem is tűnt annyira egyszerű feladatnak: először be kellett jutni a parkolóházba, majd megtalálni az autót, majd megtalálni a kijáratot végül pedig megtalálni a cetlit, amivel kijutunk. Mindegyik feladat nagyjából tízszer annyi időt vett igénybe, mint amennyit valójában igényelne, szóval jó móka volt:)
Este Leilaval, Jamessel és Mark lakótársaival elmentünk egy karaoke-bárba, ahol lehetett külön szobát foglalni, így nem kellett sok ismeretlen előtt égetni magunkat, viszont így remek volt a hangulat. Rendeltünk 5 literes söroszlopot és kifulladásig énekeltünk. Persze az örök klasszikusok sem maradtak ki, mint pl. az I'm a barbie girl, csak hogy egyet említsek a sok közül:D

A hétfői napot Banffban töltöttük, ami nagyjából egy órára van Calgarytól es gyönyörű hely. Kicsit olyan, mint Jasper, de valahogy mégis más. Nekem mondjuk Jasper jobban tetszett, Banff egy kicsit zsúfoltabb, de Banff városa nagyon hangulatos, kis síelő-falura emlékeztet:) Mivel nem volt túl jó az idő, nagyrészt autókáztunk és néztük a tájat. Elmentünk Lake Louise-ba is, ami tényleg szép, mint ahogy mindenki mondta. A tókülönleges kék és a partján közvetlenül magas hegyek vannak, mindenféle átmenet nélkül. El akartunk menni kenuzni is, de mire eldöntöttük, hogy megyünk elkezdett esni az eső és már indulni is kellett haza.
Namost a probléma itt kezdődött, ugyanis azt elfelejtettük, hogy mivel hosszú hétvége volt, mindenki ekkor indult vissza, így az egy órás út, legalább 3 órás lett vagy több. Mindenesetre jó későn értünk vissza Calgaryba, letettük Markot a lakásánál, magunkhoz vettünk egy kis kaját és elindultunk visszafelé. Persze nyilván este kellett egy tehervonatnak is nagyjából 25 percig cammognia, hogy véletlenül se érhessünk haza emberi időben. Végülis hajnali 4-re sikerült visszakeverednünk Saskatoonba:)
Azt hiszem ez a hétvége is nagyon jól sikerült és mindig emlékezetes marad:)

A héten a munkában nem volt túl sok tennivaló, bár csináltam egy kis tömegspektrometriát, ami egész jól ment, de ezen kívül csak a posteremen dolgozok, ami mondjuk éppen elég:)

Ma este moziba mentünk a többiekkel megnézni az Inceptiont, utána pedig jó kis pókerpartyt rendeztünk Changnál:)

Fárasztó, de izgalmas munkanapok:)

A hét munka szempontjából kicsit sem volt pihentető, ellenben annál inkább érdekes. Rákos sejteken csináltam transzfekciót, ami nem kis munka, főleg, ha az ember most csinál ilyet életében először. Így volt amelyik nap 3/4 6ig maradtam a 4 óra helyett és már csak egyedül én voltam a laborban, de jó érzés volt. Én kapcsoltam ki az összes gépet, én oltottam le az összes lámpát és én kulcsoltam be az ajtót. Ez nem tűnik különlegesnek, de nekem jó érzés volt:)

Az az igazság, hogy azért is jó itt dolgozni többek között, mert mindenki tudja, hogy ez nem olyan munka, hogy az ember bemegy 9:00kor és eljön 16:00kor közben pedig folyamatosan dolgozni kell. Itt vannak napok, amikor kevesebb munka van, ilyenkor hosszabb ebédszünet is belefér, nem kell pontosan érkezni reggel és hamarabb el lehet menni. Viszont vannak napok, amikor tényleg sok a munka és ilyenkor előfordul, hogy hamarabb kell bemenni és tovább maradni. És az egészben az a jó, hogy a 'főnökök' nem állnak fölötted, hogy egyes napokon miért dolgozol kevesebbet, sőt, ők mondják, hogy ma pihenj többet, mert nincs sok munka és előfordul, hogy eljönnek veled ebédelni, a húzósabb napokon viszont nekünk sincs egy szavunk sem és szívesen bejövünk hamarabb és maradunk tovább és ez így normális azt hiszem:)

Egyébként a délutánok is jól teltek a héten, voltam úszni, főztem, ma ettem rákot, gyakoroltam longboardozni, voltam country barban rendes cowboyokkal és country tánccal meg minden:)

Kaptam Changtól és Volleytól egy plüss huskiet:) Az egyetem sportcsapatainak a huskie a jelük és méregzöld a színük, ennek megfelelően a kis huskiemnak zöld kapucnis pulóvere van vagy más néven bunnyhug-ja. Ezt a szót egyébként csak Saskatchewanban ismerik:) Ja és a huskiem pulóverén van egy bunnyhug felirat magyarázattal együtt, a hátulján pedig egy University of Saskatchewan felirat:)

Holnap, vagyis ma, csak addig még alszom is egy kicsit Ildikóval és Debbel megyek majd kirándulni a homokdűnékhez és amint visszaértem indulunk Changgal Calgaryba Leilahoz és Márkhoz. Szerencsére a hétfő munkaszünet, mert Saskatchewan Day lesz, úgyhogy jó kis hosszú hétvégém lesz (megint).

Amazing Jasper

Az elmúlt több, mint egy hétben eléggé összesűrűsödtek a programjaim. Múlt héten szerdán Ildikóval és Andival elmentünk Edmontonba, ez Saskatoontól nagyjából 6 órára van autóval, Alberta tartomány fővárosa. Előtte még elmentünk a Taste of Saskatchewan nevezetű rendezvényre, ami nem kicsit hatalmas ötlet. Ilyenkor az egyik parkba a folyóparton kiköltözik rengeteg étterem, te vehetsz jegyeket és ezekért kapsz különböző ételeket, mindegyikből csak egy kicsit és így rengeteg fajtát kipróbálhatsz. Így történt, hogy ettem sushit, sült bordát, csípős csirkeszárnyakat, édes sültburgonyát, lazacszendvicset, rákot, citromos tortát és krémsajttal-saskatchewan berryvel töltött palacsintát és még sok mást:) Ja és mindeközben különböző koncertek van, szóval elég jó kis rendezvény:) Nade visszatérve az útra, odafelé Lloydminsterben le is fényképeztük magunkat a nem túl impozáns piros oszlopok előtt, ami a két tartomány határát jelenti.

Persze nem ok nélkül mentünk Edmontonba; Andi csapattársainak volt itt horse showja, úgyhogy félig meddig azt mentünk megnézni, ami egyébként érdekes volt, hiszen még sosem voltam ilyenen, a lovak pedig gyönyörűek voltak:) Segítettem is néha egy kicsit, amiben tudtam, bár sajnos nem értek a lovakhoz. Egyébként iszonyú meleg volt, a többiek rákvörösre égtek, nekem csak a napszemüvegem helye világított este az arcomon, mondanom sem kell, hogy jót nevettem magamon, amikor a tükörbe néztem:D

Azonban ami a legjobb volt ebben az öt napos kirándulásban, az Jasper. Ez Kanada egyik leghíresebb nemzeti parkja, Edmontontól 4 órára van, de mint tudjuk Kanadában 4 óra utazás nem utazás, úgyhogy mi úgymond csak éppen elugrottunk Jasperbe:)
A 4 óra alatt szépen látszott a középsuliban megtanult átmenet: puszta, majd néhány fa egy-két huplival, majd nagyobb hupli sok fával, erdő, és végül a Sziklás-hegység. Gyönyörű szép volt, amikor megpillantottuk a távolban az első hegycsúcsokat és ahogy közeledtünk, csak egyre szebb és szebb lett. Persze minden kanyarban, minden érdekes virágnál megálltunk út közben, így kicsit több időbe telt odaérni, de megérte. Ja és végre láttam prérililiomot, ami Saskatchewan tartomány virága és szigorúan védett növény. A nemzeti parkba egyébként nem lehet csak úgy bemenni autóval, ha meg akarsz állni, vagy túrázni, akkor belépőt kell venned, ami szerintem nagyon jó dolog, így talán kevésbé teszik tönkre a természet csodáit.

Még talán 2-3 km-t sem tettünk meg a nemzeti parkon belül, amikor az út szélén békésen bóklászó kecskecsapatra akadtunk. Bolyhos szőrű kicsik és nagyok egyaránt és egyáltalán nem zavartatták magukat, amikor az emberek kiugrottak az autójukból és elkezdték őket fotózni. Valószínűleg már hozzászoktak. Ugyanúgy, ahogy a rénszarvasok is. Amint megláttuk őket, fék, ugrás ki a kocsiból és máris készültek a jobbnál jobb rénszarvasos képek. Először csak távolról fotóztam őket, mint mindenki, majd mivel békésnek tűntek, közelebb merészkedtem és nagyjából 2 m távolságból csináltam róluk képet, ők pedig készségesen pózoltak, aminek az eredménye ez lett:

Az egyik helyen, ahol megálltunk mókust is fotóztam , amint éppen tankönyvbeillően rágcsálja a tobozt. Szóval az állatok itt elég barátságosak, csak azt sajnáltam, hogy medvét nem láttam, de ami késik, az nem múlik:) Ja egyébként vicces volt, amikor később szereztünk térképet és megpillantottam a sarkában: kérjük a medvéktől legalább 100m, a rénszarvasoktól pedig legalább 30m távolságot tartson:D

Nos, mivel tudtunk, hogy nincs sok időnk, ezért elmentünk az információs központba, hogy kérjünk egy térképet és egy kis útbaigazítást, mit tudunk egy nap alatt megnézni. Ennek köszönhetően az első megállónk Mount Edith Cavellben, egy gleccser lábánál volt, ahol a fekete sziklát a jég fehérre csíkozza, amin megcsillan a napfény, a háttérben pedig a tiszta kék ég:) Szóval gyönyörű:)

A másodszorra az Athabasca Fallsnál álltunk meg. Ezt már az útikönyvből kinéztem, ez Jasper legnagyobb és talán legszebb vízesése. Mindenesetre, ha nem is az, engem akkor is lenyűgözött:) Érdekes, hogy a nemzeti parkon belül a folyók és tavak egy része nem a hagyományos sötétkék, vagy sötét türkiz, hanem egészen világos, fehérrel kevert türkizkék, szóval elég különleges. Ennél már csak az a különlegesebb, ha a vízesés is ilyen színű és nekem ehhez volt itt szerencsém. Gyönyörű látvány, ahogy a békésen csordogáló folyó hirtelen egy egészen keskeny kanyonba omlik le, aminek a falát különböző különleges mintákra formálja: hol teknőszerűen, hol rétegesen. Lesétáltunk egészen az aljáig, ahol már lecsendesedik a víz és persze ez a hely is tartogatott valami nem mindennapit: különböző méretű kocka alakú kövekkel volt terítve a part, de tényleg olyan volt, mintha emberi kéz formálta volna, pedig nem:)

Az utolsó megállónk egy félelmetes és kicsit vadregényes helyen volt, a Maligne Canyonban. Kiszálltunk a kocsiból, közelebb sétáltunk és egyből szemben találtuk magunkat az első kihívással egy híd és az alatta lévő feneketlen szakadék személyében. A történethez azt a kicsit sem elhanyagolható tényt is hozzá kell tennem, hogy mindkettőnknek tériszonya van, így tényleg nem kis kihívás volt benne:) Viszont emellett tényleg csodálatos hely, egy egészen keskeny kanyon, legalábbis egy ideig, nagyon szép formákat vájt itt is a víz, helyenként kis vízesések vannak, az egyiknél szivárványt is láttam, helyenként pedig annyira mélyen folyik a folyó, hogy nem is látni, csak a nagy sötétséget, amit mohák nőnek be és amibe öreg fák dőltek bele, szóval eléggé filmbe illő:)

Igazság szerint ezeket nem lehet szavakkal igazán jól visszaadni és még a fényképek sem olyanok, mint élőben, viszont azt hiszem ez egy olyan hely, ahova az embernek el kell mennie egyszer az életében, ha teheti, én biztosan vissza fogok menni egyszer!:)

Edmontonban még elmentünk a híres West Edmonton Mallba. A cél nem kifejezetten a vásárlás volt, persze azt sem hagytuk ki, viszont ez maga is egy látványosság. Akkora bevásárlóközpontról van szó, hogy van benne vidámpark, jégpálya (ami télen-nyáron működik), tengert utánzó medence és csúszdás élményfürdő. Igen, mindez egy plázában. Eléggé megdöbbentő volt mindenesetre.
Utána még megnéztük Edmonton belvárosát is az egy-két felhőkarcolóval, bár ezek csak 30-40 emelet magasak ránézésre, de azért jó volt ezt is látni.

Összességében nagyon jó volt ez a pár nap, bár nagyon elfáradtam, de tényleg megérte. És lesz saját rendszámtáblám, mert Andi nekem adja az egyiket az autójáról!!!:) Majd, ha már itt lesz, csinálok róla képet és mesélek többet az itteni rendszámtáblákról, mert nem éppen átlagosak:)

Ők is csak emberek

Nemrég értem haza Ildikó gulyáspartyjáról, ahova meghívta az egész labort feleségekkel, barátnőkkel, barátokkal, gyerekekkel, úgyhogy egészen sokan voltunk, szerintem az elején nagyjából 20-an. Waleed is elhozta a 10 napos kisfiát, aki egy igazi tündér, nem sírt, hanem békésen aludt mellettünk:)

Jó kis este volt, ettünk gulyást, paprikáscsirkét, fagyit málnával és söröztünk:) Söröztünk Ildikóval és hatalmasakat nevettünk. Gyakorlatilag mindenről beszéltünk az időjárástól kezdve, az autókon, a vicces történeteken, a tv-sorozatokon keresztül a koncertekig. Viszont gyakorlatilag szó sem esett a laborról vagy a kutatásról. Az egyetem is csak olyan összefüggésben került elő, hogy melyik órákat utáltunk, melyik tanár vicces melyik nem, de semmi egyéb. És ez annyira jó volt! Jó volt látni, hogy olyan emberek, akik minden nap együtt dolgoznak, akiknek a legtöbb közös pont a kutatás, akik mindannyian szeretik a munkájukat, el tudnak úgy tölteni hosszú órákat, hogy ez a téma elő sem kerül, mégis mindenki jól érzi magát és barátian közvetlen a hangulat:)
Nagyon jó ez a társaság, szeretek velük lenni:)

Najó, egyszer mégis előkerült egy kicsit a labor, amikor arról volt szó, hogy majd visszajövök nyáron, meg diploma után:) Jó kis beszélgetés kerekedett ebből is, mert Ildikó kifejtette, hogy azért nem szeretné, ha a tömegspektrometria nagyon elcsábítana (ő a sejt oldalt koordinálja), nehogy aztán azt vegye észre, hogy amikor visszajövök, Anasnál végzem majd a PhD-met. Erre mondta Deb, hogy majd lesz egy kis tömegspektrometria is és egy kis formulálás is, mire Ildikó helyesbített: lesz egy kis formulálás és majd utána egy kis tömegspektrometria, de csak kicsi:D
Délelőtt is mondták, hogy mielőtt haza kellene mennem, majd belakatolnak valahova, hogy ne tudjak elmenni és McDonald is megjegyezte, hogy nagyon jó lenne, ha visszajönnék:)
Jó érzés, hogy tényleg visszavárnak:) Tudom, hogy erről már írtam párszor, de ami jó, az jó:)

Alapvetően egy kicsit ijesztő, hogy amikor hazamegyek és kipihenem magam, el kell kezdenem gondolkozni, hogyan tovább. És nem arról, hogy hogyan fogom túlélni a következő vizsgaidőszakot, hogy mit kellene főzni vacsorára vagy hogy mikor kell legközelebb bérletet vennem, hanem jóval távolabbi dolgokról. Arról hogy mit szeretnék később csinálni.

Mindenesetre egyenlőre még csak az élménygyűjtési fázisban vagyok és azt hiszem ez elég jól megy, egy rossz szavam sem lehet:)

Elvarázsolt a préri

Hol is kezdjem. Szóval pénteken munkában sok dolgom nem volt, ellenben néztem, ahogy Deb mesterségesen tenyésztett bőrrel foglalkozik, ami nem kicsit volt érdekes:) Délután megint röpiztem, most még jobb volt a társaság, a csapatom is jó volt, mármint ami a társaságot illeti, mert egyébként annyira jók voltunk, hogy az összes meccsen kikaptunk:D
Este pedig elmentem Matt szülinapi bulijára a Whisky Jacks-be. Nagyon örült nekem, mert egyedül én mentem el a laborból:) Gyorsan meg is hívtuk egymást egy-egy italra, meg táncoltunk is egy tipikus észak-amerikai régi ugrálós táncra, amire persze nyilván fogalmunk sem volt, hogy kell táncolni, de talán éppen ezért volt vicces:)
Másnap elmentem egy kicsit biciklizni a többiekkel, majd bevásároltunk és kimentünk az egyetem oldalába a folyópartra barbequezni:) Öten voltunk plusz Abu, a kutya:) Mindezt naplementében, úgyhogy nagyon szép volt, a társaság is jó volt, jól éreztem magam. Este még elnéztünk egy beachpartyba, de az nagyjából annyira volt jó, hogy kb. másfél óra után úgy döntöttünk, többet érünk egy jó kis alvással:D


A mai napom pedig egyszerűen szuper volt. Ildikóval elmentünk a Wanuskewin Heritage Park-ba, ami az indiánok életét mutatja be. A központi épületben ettünk bölényburgert: kicsit szokatlan volt az íze, de egyébként jó volt:) Aztán megnéztünk egy kisfilmet, meg egy kiállítást, utána pedig elindultunk sétálni. Van egy csomó kis ösvény, ahol körbe lehet járni a területet. Bölényugratók, kanyargó patak, apró virágok, hullámzó préri:) Most jöttem rá, hogy a síkság is lehet gyönyörű, sőt! Ez elmondhatatlanul szép volt!:) Hihetetlen volt, ahogy minden mozgott körülöttem, hullámzott az egész és talán valamit éreztem abból, amiről az indiánok beszéltek. Nagyon különleges érzés volt, egészen magával ragadott:) Ezt egyetlen kép sem adja vissza, át kell élni egyszer!


A séta után indián táncbemutatót néztünk, majd én is megtanultam belőle valamennyit. Ez ilyen hoop-dance volt, namost a 6 éves kisindián 9 karikával táncolt, a 9 éves 13mal, a legidősebb pedig 30cal, nekem az 5tel is meggyúlt a bajom:D De megtanultam a kígyó, a sas és a Föld Anya formációt:) Mindenesetre jó érzés volt egy kicsit ebbe is bepillantani:)


Délután még elmentünk Changgal biciklizni a folyópartra és most végre sikerült lefotóznom a pelikánokat is:)

Úgyhogy mostmár nagyon fáradt vagyok, de megérte ez a nap is a fáradtságot:)

Múzeum az egész egyetem

Lehet, hogy már említettem korábban, hogy az egyetemen a Geology and Biology Building a kedvencem. Amikor az ember belép az ajtón gyakorlatilag egy kisebb méretű természettudományi múzeumban találja magát. A tér be van ültetve különböző növényekkel, vannak hatalmas plafonig érő fák, falra felfutó rózsaszín virágú valamik és minden más. Rengeteg dinoszaurusz és egyéb ősrégi állat csontváza van kiállítva, ezen kívül vannak még madarak, kígyók, halak, kis csobogó, tó vagyis egyszerűen zseniális:) Egy ilyen helyen ki ne szeretne mindenáron geológus/biológus lenni:)

Munka után mentem át, körülbelül fél órát bóklásztam, megnéztem mindent és eközben csináltam x fotót. Azt hiszem ez fejezi ki leginkább, hogy mennyire tetszik ez a hely:)

Íme egy kis ízelítő:

Ez csak jó hét lehet

A hétfőm egészen jól kezdődött, reggel megbeszélésünk volt és McDonald tartott egy kisebb powerpoint bemutatót. Mindehhez kaptunk forrócsokit és fánkot, hogy véletlenül se érezzük magunkat rosszul. Szerintem ez egy nagyon kedves gesztus volt:) Egyébként nem történt semmi extra a munkában, viszont annál jobb volt a délután!

Átmentem a koliba, ahol a többiekkel vacsit főztünk, illetve ők főzték, már amennyire főzésnek lehetett azt nevezni:) Mindenesetre nagyon finom volt, csináltunk spenótos-epres salátát (aki tud még szerezni epret, mindenképpen kóstolja meg, mert nagyon finom! lehet hozzá tenni mandulát is.), olajos-ecetes szószt, amibe a belül puha kívül ropogós kenyeret mártogattuk és mindehhez grillcsirkét ettünk:)

Ezután még egy kicsit megpihentünk, mert tele hassal nem lehet úszni. Az eredménye az lett, hogy Volleyék elkezdtek énekelni több szólamban. Persze nem tudom, hogy ez tudatos volt, vagy a véletlen műve, de tény, hogy nem kaptam levegőt a nevetéstől:D
Induláskor Csicsin (közel sem biztos, hogy így kell leírni a nevét) is csatlakozott hozzánk, aki egész úton a kék úszószemüvegében nézte a tájat, merthogy milyen menő kék színű így minden:) Mondanom sem kell, hogy a jókedv csak fokozódott! Úszás után még megnéztünk egy filmet és ezzel véget is ért a hétfő.

Másnap végig a tömegspektrométerrel dolgoztam. Ebéd előtt még főleg eddigi méréseket ismételtem, majd ebéd után jött a lényeg. Azt hiszem, hogy mostmár tényleg tudom, milyen az, hogy kutatás. Kívülről nem tűnik izgalmasnak. Két lány ül egy számítógép előtt, mellettük egy hatalmas gép, ami ráadásul zúg is, a képernyőn összevissza vonalak, előttük füzet, toll, számológép és az unalmasnak tűnő környezet ellenére mindketten izgatottan ülnek, az ujjukat keresztbe teszik és várnak, várnak, várnak. A percek nagyon lassan telnek, majd a képernyőn megjelenik jópár vonal és a két lány egymásra néz, tapsol és mérhetetlenül boldog:) És mindezt pár vonal miatt.
Szóval igen, tegnap elég jó eredményeket sikerült elérnünk, úgyhogy jöhet a következő lépcsőfok. Tényleg nagyon örültem ennek, mert volt benne munkák, nem is kevés és jó volt látni, amikor feljött Ildikó és Annas, hogy ők is mennyire örültek:)

A kedvemet az sem tudta elrontani, hogy hazafelé be kellett iktatnom egy kis bicikliszerelést is, ugyanis a fékem szétesett...:)

Délután és este gyakorlatilag nem csináltam semmit, ami jól esett, mert jó volt pihenni, de furcsa is volt. Viszont ma ebédszünetben Debbel beszereztünk nekem egy Saskatoon-Saskatchewan térképet, amin bejelölte a helyeket, ahova érdemes lenne elmennem, úgyhogy ma vagy holnap leülök és megtervezem, mikor hova megyek el. Már csak autó és útitárs kell, de azt is megoldom:)